Szakál Aurél (szerk.): Thorma János 1870-1937 - Thorma János Múzeum könyvei 14. (Kiskunhalas, 2003)
ránt helyet kaptak különböző naturalista reminiszcenciák, „couleur locale"-elemek és távolkeleti motívumok, mintegy megalapozva a rövidesen kibontakozó szecessziót. Ez a rendkívüli elevenség magával ragadja a fiatal Thormát is, akit megérint egy Vuillard vagy Maurice Denis színköltészete, sőt másfél évtizeddel később Gauguin szintetista kísérletezéseinek szépsége is, mint kiderül egy Réti Istvánhoz írott, 1907-es leveléből10. Az 1910-ben festett Templombamenőku tanúsága szerint a „breton" Lucien Simon és Charles Cottet összefoglaló jellegű festésmódja is foglalkoztatta. Ezen a képen Thorma magyar parasztasszonyokat festett a breton nők helyére, de a lassan vonuló menet monoton ritmusa itt is az ősrégi litánia hangulatát idézi. Visszatérve a Julian Akadémián végzett stúdiumokra, ahol egyébként számos olyan külföldi növendék tanult,aki a korlátozott létszám, vagy elégtelen nyelvtudás miatt nem került be az École des Beaux-Arts-ra, érdemes kitérnünk Thorma két ottani tanára, Alfred Bramtőt és Henri-Lucien Dúcét életpályájára. Bramtőt (1852-1894) William Bouguereau növendékeként elnyerte a Római ösztöndíjat, majd bibliai és mitológiai jelenetek festőjeként szerzett nevet magának. Doucet (1856-1895) Boulanger és Lefébvre tanítványa rebellisebb alkat volt, bár ő is elnyerte a Római ösztöndíjat, és onnan küldözgette haza enyhe botrányt kiváltó képeit: egy Berenice-1 és egy Hárem című kompozíciót, mely Bastien-Lepage hatásáról árulkodott. Hazatérése után Doucet divatos művész és kiváló pasztellfestő lett. Mindebből számunkra a Julian Akadémia szabad szellemisége érdekes, ahol a tanárok többsége, (Doucet különösképpen) jóindulattal viseltetett a műtermekben tapasztalható szélsőségekkel12 szemben, beleértve Bastien-lepage forradalmi naturalizmusát is. Utóbbiak közé tartozott Thorma egyedülálló munkája a Szenvedők (1892) is, mely mind Budapesten, mind Párizsban ki volt állítva, ahol „mention honorable" kitüntetéssel díjazták is. Ami a kép témáját illeti, inkább Maupassant lírai látásmódjához áll közel, mint Zola éles társadalomszemléletéhez, amikor a korban össze nem illő polgári házaspár megjelenítésével idézi meg kora valóságát és az emberi természet sajátosságait. Az idős férfi és fiatal felesége megszakítja temetői sétáját, hogy szemügyre vegye, vagy éppen elkerülje a legszegényebbe118 3. Émile Friant: Mindenszentek napja, 1888 Nancy, Musée des Beaux-Arts