Nagy Czirok László: Kiskunhalasi krónika - Thorma János Múzeum könyvei 13. (Kiskunhalas, 2002)
Régi elöljáróinkat még kevés ügyirat szorította. így sokszor kiülhettek a városháza zöldre festett kapujánál nyújtózkodó ún. „szakállszárító" padra, s ott csöndes pipaszónál tálalták fel egymásnak derűsebb élményeiket, de ott hasogatták meg a nemes város és az ország közdolgait is, melyek legtöbbször anekdotázá- sokkal végződtek. Kár, hogy azokat idejében meg nem örökíthettük, nagyobb részük az idők sodrában elkallódott. A bírópálcát is gyakran úgy forgatták, hogy cselekményeik másokban is derűt keltsenek, meg hogy abból egy kis hasznuk is legyen. Népszerűségükre már csak azért is vigyáztak, nehogy a következő tisztújításkor az elöljárói pálca más kézbe kerüljön. Aki közülük elnézőnek és népbarátnak mutatkozott, népszerű is lett, kivált, ha nem nézte le, hanem megbecsülte a szegény embert is. Tisztújításkor az ilyenek javára sokszor a kisparasztok meg a szegény emberek hangoskodtak a legjobban. Kisebb-nagyobb túlkapásaik felett is könnyebben szemet hunytak az emberek. Régi elöljáróink és értelmiségi embereink gazdálkodtak is, mert a földszerete- tük ős örökség volt. Halason az ő nevükhöz fűződnek a részben ma is virágzó gyümölcsöskertek, szőlőtelepek. Elöljártak, utat mutattak a parasztságnak és mint a még élő legöregebb embereink tanúsítják, maguk is megfogták az eke szarvát. Az összetartás és együttérzés általában megvolt közöttük, csak az 1870-es években kezdődő politikai harcok idejétől kezdve szakadoztak pártokra. A hivatalt vagy egyházi tisztséget viselők többsége a kormány helyes vagy helytelen politikáját támogatta, de más értelmiségi embereink többsége a halasi társadalom talapzatát képező és egész építményét fenntartó gazdatársadalom ellenzéki politikájához kapcsolódott, s abban vezető részt vállalt. Ez a körülmény, s az ennek nyomában fakadó személyes torzsalkodás a városfejlesztő politika elsatnyulásá- hoz vezetett. Ellenzéki képviselőink a városfejlesztési tervekhez a szükséges kormánytámogatást nem kapták meg. Elkeseredett választási harcok dúlták fel sokszor a város belső békéjét, de választások után mindig lecsendesült a bérelt lárma, csak a vezérek maradtak kibékíthetetlen ellenfelek. Ez pedig azon szomorú következménnyel járt, hogy a városvezetőink egyik-másika alkotó képességét, tettereje nagy részét vagyonszerzésre és egy életen keresztül támadásra vagy védekezésre használta el ahelyett, hogy a közjóra fordíthatta volna. így még alföldi viszonylatban számolva is, a városok versenyében Halas általában lemaradt. Vári Szabó István, a város tehetséges és népszerű polgármestere három évtizeden keresztül meg tudta ugyan tartani a polgármesteri széket, de a követválasztások idején sem a maga, sem más kormánypárti jelölt számára erős pártot szervezni nem tudott. Justh Gyula itt elmondott csengő szavai voltak: - Halason nem győzhet a labanc, hanem csak a kuruc! így is történt 1910-ig, amikor nagy erőfeszítés árán végre az akkoriban alakult munkáspárt jelöltje győzött. Urgyűlölet nyomait inkább csak az 1890-es évektől, a proletariátus szervezkedése és számának lényegesebb emelkedés idejétől észlelhetők. Ezidőben a szegényemberek egy része már 91
