Nagy Czirok László: Kiskunhalasi krónika - Thorma János Múzeum könyvei 13. (Kiskunhalas, 2002)
„kasza-, kapakerülőknek, heréknek" tartja az urakat, kik „együtt faragnak a munkásnép jármán, a nép zsírján élnek" - mondogatják többen. Ebben az időben a gazdagabb urak között már akadtak felettébb büszkélkedő s a szegény emberek, szegény urak felett elnézők is, de a XX. századforduló idején is észlelhető még, hogy az urakban él az a tudat, hogy nagy részüket rokoni, sógorsági kapcsolatok fűzik a parasztsághoz, melyek soraiból egy-két kivétellel ők is származnak. Életfelfogásukról és magatartásukról általában ezeket mondhatjuk: ragaszkodtak az ősök által kialakított életrendhez, míg a nyugat felől érkező újabb szokásokra, gazdálkodási módokra, a szorgalmasabb munkával járó előnyökre alig figyeltek fel. A régi írásokból úgy láthatjuk, hogy maga a felsőbbség is féltette a kunokat, elsősorban is a régi életükben gyökerező dologtalanságtól, amit nemzetgazdaságilag is károsnak tartott és számos rendelkezésével a bajok leküzdésére törekedett. 2. Parasztok Parasztságunk a Kiskunságon a redemptió (1745) előtt még nem tagozódott birtokosokra és földnélküliekre. A szabad parasztság egységes volt és csak kevés számú - jobbadán idegenből szakadt pásztor és cselédember élt közöttük, kiket sorstársuknak tekintettek, mert abban az időben az utak rosszasága, a más helységbeliekkel való találkozás nehéz feltételei miatt a lakosok magárahagyottsága s az ezekből fakadó összetartozás érzése még megvolt. Ez a kedvező állapot a redemptió után hamarosan megváltozott, s a parasztság redemptus gazdákra és földnélküliekre, ún. zsellérekre (irredemptusokra) hasadt széjjel. Apránként - kivált a reformkor (1825-1848) idejére - a módosabb parasztság érezhetően elébbállónak tartotta magát a kisvagyonúaknál és zselléreknél, ami külső megjelenésükben is megmutatkozott. Az 1863. évi földosztás és tagosítás után ez az állapot még inkább erősödött, s mikorra „az idő őfelsége a 70-es évek saroglyaláncához ért", mindinkább érezhető lett a gazdák és földmunkások érdekeinek ellentéte, amire pecsétet ütött a 90-es évek elején lassan kibontakozó agrár- szocialista mozgalom. A parasztság soraiban azonban kisebb mértékig még ekkoriban is észlelhető volt a paraszti együvé tartozás és sorsközösség tudata. Ez többek között kitűnik ama mindennapos ténydologból, hogy amikor a jószágok gazdájáról volt szó, a cseléd nem azt mondta, hogy a János gazdáé, hanem hogy a miénk. Paraszt népünk úgy tudja, hogy a család és cseléd szó valamikor régen egyet jelentett. Gyermekkorunkban még minket is úgy szólítottak meg nagyszüleink: - Kedves cselédjeim! A parasztok életszemlélete szerint a társadalom talpköve a parasztság, mely az eke szarvánál áll. A parasztságot szolgálja, s annak munkájából él mindenki más. Elismerték, hogy az állami törvényekre a belső rend és béke érdekében 92
