Nagy Czirok László: Kiskunhalasi krónika - Thorma János Múzeum könyvei 13. (Kiskunhalas, 2002)

dos helységekbeli kisemberek kezébe kerültek. A paraszti életben kifejthető szorgalmat és ügyességet a halasi nép egy része ezektől tanulta meg.

Az 1890-es években megkezdődött a nagyobb úri birtokok parcellázása. Szaporodott a kisvagyonú emberek száma, de emelkedett a nincstelen parasztok száma is, kiknek egy része az 1894-ben Halason is kibontakozó agrárszocialista mozgalomhoz csatlakozott.

A századforduló idején csángókat telepítettek Pirtó puszta homokos részére, de tőkeerő hiányában kitartásuk nem volt, s valósággal kiéheztek onnan, és apránként elszökdöstek. így lett a neve ezen pusztarésznek Illancs.

Közben a puszták régi képe a felismerhetetlenségig elváltozott. A 90-es évek végén Gózon István nagyapám a Gyűdisik-széli homok között, kis tanyáján felül megvezetgetett, s elmutogatta az akkoriban még elég kietlen tájat. Ilyenformán magyarázgatott: „Oda a sok szép erdő, a gatyásfák tízezrei. Régen kevesebb volt a pusztákon a nesz. A hangokat felfogták az erdők. A hang is másképp váltott a pusztákon. Az üres szobában is másképp vált a hang. Most mindenhonnan jön a nesz, mert oda az erdők. Régen élvezet volt hallgatni az erdők zúgását. Jobban hallatszott a furulyaszó is, nem ment világgá a hangja! Még a levegő is más, mint régen volt. Mérgesebb! Oda a mezők sokféle színű és illatú virágai. Elfogytak a tájék kis- és nagy-madarai, mint a gólyák, fecskék, barázdabillegetők. Nem beszél a haris, a kék-mátyás, a kaszakű madár, talán nincsenek is már!? Egyre ritkább lesz a kakukkszó, elvész a seregély is, pedig régen annyi volt, hogy mikor úgy füstállásban repültek, a napot is elhomályosították. Elkerülnek bennünket a darvak, a hollók, oda a sok szép kócsag, a százféle kisebb-nagyobb éneklő és vándormadár. Ami maradt, az is ellenség! Teszem fel a gólya... Híre se volt valamikor, hogy kart tettek volna, most meg 5-6 kiskacsát is felfalnak egyszerre!... Nincs elég táplálékuk a mezőkön, réteken. Vagy ott van a bagó, elfogdossa az éneklő madarakat, a pipiske szaggatja a kelő kukoricát, a foglyok dézsmálják a napraforgó-fiatalokat!"

Odébb lépegetve a Göllérhegy tetején így magyarázgatott tovább: „Látod amoda azt a zsombós hajlatot?... Néhány nádszál, vadbuzogány látható benne! Pandúr koromban gólyák, gémek leskelődtek ott a vízszéleken. Odább a tájék tele volt árvalányhajjal, hajtogatta a szél, mint a jó gabonát! Alig van néhány bokor sárgagyopár! Sokféle fű is elveszett, nem bírták magukat árnyékban kapni.... Lásd hogyan temeti el a folyóhomok még azt a néhány vadsóskabokrot is, ami közötte sínylődött. A hideglaposok tele voltak kékhunyorral meg imolyával. Virágos völgyek mindenfelé. Most kietlen, sivár a tájék. Jobbadán gazdag parasztoké a tájék, de nem sokat mozdítanak rajta, jobb földjeiken gazdálkodnak. Juhászok bérlik birkalegelőnek! Az utóbbi időben egész sereg dolgos kisparaszt szerzett itt kisebb homokbirtokot, s munkához láttak. Övéké az itt-ott látható apró tanyács- kák, szőlőkkel, gyümölcsösökkel. Most próbálkoznak a homokkal, s holdvilágnál is talicskázzák a hegyet a völgybe. Szorgalmukkal túlszárnyalják a hangyákat, de csak gázát pipálnak, s akkora disznót pörkölhetnek csak, hogy gereblyével kell a pörnyéből kikaparni. Még bele nem tévedt a nép a tagosításba, nem láttunk ennyi

71