Nagy Czirok László: Kiskunhalasi krónika - Thorma János Múzeum könyvei 13. (Kiskunhalas, 2002)

Gyenizse Antal parasztgazda 1865-ben, „Halas város határának mikénti elpusztulásának gyászos vázlata" című verses soraiban így panaszkodik:

„Halas város, mezőváros, jaj de csúffá lettél,

Szép híredtől, szép nevedtől jaj de messze estél.

Fölszántották, fölszaggatták széles határidat,

Széjjelszedték, fölfaldosták minden javaidat.

Még azok is osztozkodtak tevéled szép határ,

Kiknek semmi ivadékjuk nem fizetett érted árt.

Nem terülnek már juhaid virágos mezőben,

Nem kolompol gulya, ménes, széjjel az erdőben.

Nem hallatszik a pásztornak ékes furulyája,

Nem látszik a cserényeknél tűznek lobogása.

Nem látok és most egyebet puszta sivatagnál,

Ahol voltak a szép erdők, sárga siványoknál.

Sír a szántónak a szíve, mikor látja munkáját,

Elvesztette jószágának és magának falatját"

Orbán Sándor, balotai kisgazdától 1934-ben ezeket hallottuk: „A tagosítás során sok embernek csak 10-30 holdacska jutott, pl. Alsózsanán. Ez a messzeeső pusztarész mind erdős legelő volt. Ki-ki a magáét elkezdte jó szándékkal mívelgetni, a javát szántogatni, de a szomszédos juhászbanda bitangolta. Ha tanyácskája volt, a juhász akkor is bement a falkával az udvaráig.

A juhászbanda a hegyeken össze-összetalálkozott. Olyankor kisütötték- főzték, hogy a gazdákat, mind a tanyásokat, mind a tanyátlanokat hogyan kell a pusztából elrivogatni: el kell lopni tőle mindenét, amit csak lehet, majd akkor elfüstöl onnan. Megállapodtak abban is, hogy hatalmasan szembe kell fordulni a meszes sarkú paraszttal, meg is kell verni, hadd pusztuljon s szeleljen el a tájról. Utóbb már csak több gazda együttes erővel mehetett a mezei munkák végzésére. Éjjelre szekérsáncokkal s nagy kutyáikkal vették magukat körül, de így is rájuk tört a juhászcsapat, s a nyúlpasszust többnyire a gazdáknak kellett kiváltaniuk."

Az 1870-es években megkezdődött a kisparasztok nehéz küzdelme a homokkal. Többen a hangyákhoz hasonló szorgalommal munkálkodtak. Sokan lesoványodtak, „némelyik a fogait is alig bírta eltakarni". Egyre kevesebb lett a dologkerülő paraszt, mert az élet is megnehezült, s munkára kényszerültek. A tanyaépítésekkel kapcsolatban egyre többen lettek pusztai lakosokká. Amíg 1865-ben csak 692 tanya volt a határban, a századforduló idején már csaknem 1700, 1930-ban pedig már 3595. Nagy kár, hogy idejében tanyaközpontokról nem gondoskodtak.

A messze pusztarészekre az 1880-as évekig nem szívesen települtek az emberek. Földjeik az 1879. évi tiszai árvíz után Szeged vidékéről kirajzott és a szomszé70