Nagy Czirok László: Kiskunhalasi krónika - Thorma János Múzeum könyvei 13. (Kiskunhalas, 2002)
Darányi huszár hazaér Híres gazdaember volt Halason a XIX. század utolsó harmadában Darányi István. Olyan takaros huszár volt, hogy alig akadt párja. 28 esztendőt töltött a hadseregnél, idegen országokban. A mexikói szerencsétlen hadakozás után 1867- ben szabadult. Közben sohasem volt itthon, se levelet nem írt, se nem izent soha. A szülők elveszettnek hitték már. Kisöccse az évben született, mikor ő katonának bevonult. Annak a lakodalmát lakták, úgy Katalin nap táján, amikor egy huszár állt be a lovával az udvarba, fegyveresen, a havas éjszakában.- Mi van itt, kérdezi az udvarostól.- Lakodalom! Szálljon le katona uram!- Van-e még itt gazda, gazdasszony? Én azokkal szeretnék beszélni! Küldje ki őket! - mondja az udvarosnak. Ott maradt ülve a lován, az udvaros pedig kiszólította a gazdát.- Én vagyok a gazda! Szálljon le katona uram! - mondja a gazda.- Hát a gazdasszony megvan-e még? - tudakolja. E percben kilépett a gazdasszony is, egy faggyúgyertyával a kezében. A konyhából kiszűrődő csekély világosság vetett még némi fényt a huszárra.- A fiunknak most van a lakodalma! - magyarázta a gazda.- Volt-e több fiúk?- Volt még egy fiúnk, de elvitték katonának, s 28 esztendő óta odavan! Arra már mi nem számítunk, bizonyosan odaveszett valamelyik háborúban! Erre a huszár, zsebbenyúlt, s egy levelet húzott előtt - a keresztlevelét - s azt odaadta az atyjának. Mikor megtudták, hogy az ő fiúk tért haza, a szülők ráborultak a lovára, s örömkönnyeket sírtak. Végre leszállt a lováról, a szülei csókokkal halmozták el és karonfogva vezették be a vendégek közé. Közben a lányok, asszonyok gyertyamártó cserépbe mártogatták a pamutbeleket, s nádszálakba húzva meggyújtották, s a könyökükig csurgóit róluk a faggyú. így bámulták a hazaérkezett huszárt. A nagy esetnek híre szaladt, a lakodalmat pedig alaposan meghosszabították, melyben tánctudományát az öreg huszár is bemutatta. Gólyapaprikás Az 1850-es években Galíciában állomásozó huszárezrednél történt: A huszárok ki-kijártak a folyóhoz, s az ott úszkáló és legelésző ludaknak az elcsent lóabrakot elszórogatták. Fogtak is a ludak közül, még pedig a javából. Hogy a ludak ne gágogjanak, a nyakukat kitekerték, s rakták az abrakos zsákba. így gyűlt a vacsorára való, s feltűnés nélkül vitték is be a faluba. A falubeliek pedig egyaránt panaszkodtak, hogy a lúdjaik vesznek. A kapitány egy darabig csak tülejgette a panaszosokat, de egyszer vizitet tartott az ezredes. Éppen akkor ért a konyhához, amikor a paprikáson osztozkodtak. A jó szag hamar pofonvágta, s kérdezte is: - Mi megfőtt?! Mondták, hogy gólyahús. Az ezredes megkóstolta, s minthogy igen 27
