Nagy Czirok László: Kiskunhalasi krónika - Thorma János Múzeum könyvei 13. (Kiskunhalas, 2002)
jónak találta, egész porciót kért belőle, sőt meg is újrázta. Egyebet aztán nem is mondott, csak annyit: - Dobre gólya menázs! A panaszok ügyében a huszárszázad kapitánya nem tett semmit, így a falu bírája a szomszéd községben székelő ezredeshez vitte el a falu panaszát. Ekkor jutott eszébe az ezredesnek a jó gólyapaprikás, mit a szomszéd faluban evett a huszárkonyhán, s tisztában volt a dologgal mindjárt. A vizsgálatot el is rendelte, s maga személyesen vezette, sőt az ítéletet is meghozta: - Minden huszárra 25 botot! A sarzsik, meg a huszárok azonban erősen állították, hogy ők csak gólyahússal éltek. Erre így szól az ezredes: - Fogni és hozni nekem az a gólya! Hadd látni és megfőzni, hogy olyan jó-e, mint a múltkor volt?! De már ezidőben az ezredes úr eme kívánsága nem teljesülhetett, mert a gólyák akkorra eltávoztak a déli félgömbre, így a huszárok a büntetés alól kimenekedtek. Sertés cókmók a ravatalon Az 1850-es években egy Gácsországban állomásozó huszárezrednél szolgált Rátóti Pál halasi huszár is. Ügyes huszár volt ez a Rátóti, s lassan elő is lépették abrikterré. Cúgbeli komájával és földijével, Nagy Czirok Illéssel sokszor törték a fejüket azon, hogy miképpen kellene jobb életmódot teremteni, s ne csak a mindennap csöpögősre kifent bajuszuk, hanem hasuk is növekedhetne. Nagyon hiányolták, hogy egy kis hazai forma sertéshúsféleséghez nem juthatnak. Házigazdájuk is annyira barátságtalan volt hozzájuk, hogy sertésvágáskor még csak egy kis kóstolót sem adott nekik. Leölt sertés húsát - ahogy egy teknőben lesózta -, a záros kamrájában elrejtette. E barátságtalan cselekedete miatt összesúgott a két huszár, s a lesózott sertés cókmókot teknőstül együtt, zártöréssel elemelték, s a kamrakezelő tudtával a zabos kamrában rejtették el. Házigazdájuk a huszárokat gyanúsította, s jelentette is az esetet a falu bírájának, ki a kaszárnyában a hivatalos kutatást ki is erőszakolta. Mikor Rátótiék a közelgő veszedelmet észrevették, a sertés cókmókot a hullakamrába rejtették, s ott föl is ravatalozták, egy koporsószemfedelet meg rá is borítottak. A kutatás végén a bizottság a hullakamrába is benyitott, hol a „megboldogult huszár" koporsója végénél térdre Ereszkedtek, s a „boldogult lelki üdvéért" imát mondtak, így kerültek ki Rátótiék a kelepcéből. 4. Boldizsár tele 1829/30-ban volt a máig is emlegetett „nagy tél", melynek szomorú emléke „Boldizsár tele" néven maradt reánk. Száz éves évfordulója alkalmából kíváncsi lettem, hogy mit tudnának még regélni az öregek erről a sokat emlegetett nagy télről, s egy zúzos téli délutánon benyitottam jó ismerősöm, Modok Sándor szőlőbudár felszegi házához. Tudtam, hogy a téli gúnyába öltözött délutánokon 28
