Nagy Czirok László: Kiskunhalasi krónika - Thorma János Múzeum könyvei 13. (Kiskunhalas, 2002)
ben a hurkát, kolbászt, pecsenyét, s a tepsi oldalát vékony karikákra szeldelt krumplival is kipallérozta, mely ropogósra sült. Falatozás előtt a hurkát illedelmesen elosztotta a családhoz tartozó kutyák és macskák között. - Miért föcsélli kend azt a nagyon jó hurkát? szólt rá többször az urára az asszony: - Föcséllöm, mert van! válaszolt ilyenkor Zseni. Felesége meg feltálalta ezt a szomszédok és ismerősöknek. így terjedt el Fíalason a szólásmondás: Fecsérli, mint Zseni a hurkát. (O.F.) Fölképellek, mint Vig János a fiasmacskát! Ennek a kisparasztnak a macskája mindig a vetett ágyon szeretett pihenni. Egyszer meg ott is hasított. Erre János gazda felképelte a macskáját s el is dicsekedett vele. A nem mindennapos mondóka tetszett az embereknek, s azóta a rossz gyermekeket így ijesztgetik: Fölképellek, mint Vig János a fiasmacskát. (id.N.C.L.) Bő, mint a Kopárdi nadrágja. Azok közé a vaskalapos parasztok közé tartozott, akik még két gatyában teleltek. Flü bordája azonban egyszer, úgy eperérés idején rábeszélte, hogy a közelgő nyári vásárban vegyen egy jobbféle nadrágnak valót a földönárusítóknál, aztán tejtestvére a Flordós szabó egy félforintért majd össze iszkábálja. Szótfogadott, s vett is a vásárban 2 röf meg egy fertály anyagot. - Te Imre! - mondotta neki a szabó, sok lösz ez egy nadrágnak! - Én mög aszondom hé, hogy ha már akar lönni, hát lögyön böcsületös! Flogy milyen lett a nadrág, nem számoltak be róla az akkori rajzművészek, de nagyocska lehetett, mert még ma is járja a példabeszéd, mikor nagyon bő valamely ruhaféle: Bő, mint a Kopárdi nadrágja! (K.I.-né) Se ád, se vész, mint Czirok András. Még az önkényuralom idején történt, hogy uram bátyám is szót akart hallani a szomszédos majsai vásáron, hogy derül-e már a magyar ég? Ámde más községbe csak igazolvánnyal lehetett menni, másképp nem volt „begyere" senkinek. Az igazolványt a városházánál lehetett beszerezni, melyen feltüntették az ott székelő polák katonák, hogy ki mi célból utazik? Tudniillik ád-e, vagy vesz-e a vásáron? Százával ácsorgóit a nép s zúgolódott, mint odvas fában a bántott darázs. Urambátyámra meg, ki a kalapári szélmalom mellől törtetett haza, csak lámpagyújtáskor került a sor, amikor is a káplár kérdésére nagy mérgesen így szólt: - Nagy Czirok András! Se ád, se vesz! Rövid, de velős kiszólalásával a még mindig várakozók soraiban derű keletkezett s szavait máig is emlegetik. (Gy .L.) Bevárták egymást, mint a Litva disznai. Afféle cincárkodó ember volt Halason a XIX. század elején Litva János, ki évenként többrendbeli sertéseket hizlalt. Szerfelett bántotta azonban, hogy amikor a hízók elé önti a csávát, azok eszeveszetten rohannak a vályúra; nincsenek tekintettel a fájós lábúakra, s a gyengébbekre, s egyszerűen megelőzik azokat. Kilenc esztendei töprengés után kiagyalta: forrón öntötte a csávát a disznók elé, s hamarosan dicsekedett is, hogy azok így 259
