Nagy Czirok László: Kiskunhalasi krónika - Thorma János Múzeum könyvei 13. (Kiskunhalas, 2002)

ott volt a Burkus elleni csaták vérrel itatott mezején, s vitéz harci cselekményeiért huszárszázadosi rangra emelték. Mint atyjafiai beszélték, századával egy éjjel, mikor a porosz előőrs elaludt, meglepték és foglyul ejtették azokat. Majd a foglyokat kifaggatták, hogy hol és merre van a parancsnokságuk? Mikor azt megtudták, még azon éjjel rájuk törtek. Néhányad magával benézett egy ablakon. Vagy 12 porosz tiszt lakmározott ott, de szobájukban fegyvert nem láttak. Gróf Teleky százados ment elől, de a porosz tisztek torkon ragadták és fojtogatni kezdték. Keresztúri odaugrott, s ököllel leverte őket. Ezután nyúlt a sípjához s beléfújt. Bajtársai berohantak a sípszóra, majd elkezdtek a többi szobában is kutatni, s megtalálták a hadipénztárt is, a tartalmát pedig beszolgáltatták Mária Terézia királynőnknek, ki Keresztúrit őrnaggyá léptette elő, s a Halassal szomszédos Kisszállás pusztával ajándékozta meg.

Mikor szabadságra hazaérkezett, az ajándékpusztán is szétnézett, majd a városházán a Tanácsnál is megjelent, s ott azon kérését terjesztette elő, hogy mivel ő már az életben aligha jöhet haza, ezért az ajándékpusztát atyjafiai, a Keresztúriak között osszák széjjel. Mikor pedig a tanácsban elpanaszolták neki, hogy mily sok adóssággal küzd a város, elővette kövér bugyellárisát, a város összes tartozását letette az asztalra ajándékképpen.

Visszatérőben Bécsben az egyik kávéház ablakából, hol ulánus és dragonyos tisztek mulattak, e szavak ütötték meg a fülét: - Hej Konfinci Major Keresztúri, ha most itt volna elbánnánk vele. Ekkor megzörgette az ablakot és bekiáltott: - Gyertek, itt vagyok! Azután bemászott, s a mulató burkus tisztek közül négyet levágott. Mikor a lakására hazaért, tudatták vele, hogy indulniuk kell Francia- országba. Ott mint őrnagy szolgált tovább, de egyéb hír többé nem jött felőle. (N.C.L.)

A napóleoni háborúk alatt, amikor a francia erők az egyik huszársvadronunkat bekerítették, Nagy Czirok Sándor atyámfiát egy kerítésen átugratása közben vesepecsenyén szúrták, s ő is a franciák fogságába került egy másik halasi huszárral. Hosszas fogságuk alatt annyira elfogta őket a honvágy, hogy a fogságból megszöktek, s hazafelé vették fel az irányt. Útjukban koldulásból éldegéltek. Szomorúan tapasztalták azonban, hogyha összekulcsolt kezekkel, imádkozva kéregetnek, nem igen könyörülnek rajtuk, de ha káromkodva kérik az alamizsnát, mindig kapnak; néhol még a kamraajtók is kinyílnak.

Egyszer egy piros cserepes tanyához érkeztek, hol a gazdát meglátva, így kezdték: - Az apád istenit, önni aggy! Fenyegető föllépésükre, s a magyar szókra a gazda fölfigyelt, majd elkezdte magyarul: - Hát tik így kéritök az alamizsnát!? Miféle embörök, s hová valók vagytok? Ha én ezt mögjelöntöm, akasztófát kaptok ám! Hamarosan kiderült minden, feleségét és két 20 éven felüli fiát is bemutatta nekik a gazda, aztán megkérdezte tőlük, hogy Magyarország mely tájáról szakadtak. Ekkor derült ki, hogy mind a hárman földiek. Mészáros, a gazda, a jövevényeket megvendégelte, s azok előljárójaik, papjuk neveinek felsorolásával bizonyítottak, majd pár napi vendégeskedés után folytatták útjukat.

25