Nagy Czirok László: Kiskunhalasi krónika - Thorma János Múzeum könyvei 13. (Kiskunhalas, 2002)
lólevelit az arcán hordozta. Csak azt terhellöttem, hogy nem azt a lányt nízzük, akit a Szűr bácsi komendált, mög akihöz édesapámék igazítottak. De mint afféle szömérmetös legény, biz én többnyire csak az asztal alá níztem. Ott mög uramfia, egyszörcsak látom ám, hogy a patkányfogó kutya nyalja ám a Szűr bácsi csizma- szárárul a hájat. Még ezt ott bazsalgatom de való isten igaz, hogy úgy vót, a Szűr bácsi egyszörcsak igyenösödik ám föl a székrül, aztán mondja ám a lánykérési dikciót. Én mög - szögény mienk -, ijedtömbe majd lefordultam a székrű! Alighogy a kérés mögvót, má hallattszott is a konyhábul a tűzpattogás, sutyorgás. No, készül a vacsora - magamban -, de azért möglépünk ám! De bizony ebbül se lőtt semmi. A gazda, mikor látta, hogy mink mög kászmálodni akarunk, elkezdte ám erélyösen:- Innen ugyan sehová! Készíti a Jucám a vacsorát! Be is tálaltak hamarosan egy kis disznó-frissességöt, cigánypecsönyét, savanyított, erős, cséves paprikával. Ezt szerettem életömben a legjobban. Aztán gyütt a jó harmadévi siller bor. Addig ide, addig oda, hogy a Jucit mög csak ülteti ám mellém az apja, mög biztat ám, hogy ögyek, mert ezt a Juci sütötte. Szűr bácsi is bíztatott, nehogy kákabélűnek gondoljanak. Már jó ki vótam dagadva, de a Juci csak rakta a tányéromba. Utóbb ketté is vágta a pecsönye darabokat, hogy majd a másik felit ő őszi mög, úgy hogy utóbb már a nadrágszíjjamon is tágítani köllött. Vacsora után pipát, dohányacskót vött elő a házigazda. Rágyújtottak, aztán pampogás közben mögállapították, hogy már másnap be köll ám iratkoznunk, nehogy valaki a házasságunkat elronthassa. Ha aztán a következő három vasárnap kihirdetnek bennőnket, hát a bevött szokás szerint utána való keddön mög köll tartani az esküvőt is. Erre ittunk egy jóízűt, aztán elköszöntünk s kitántorogtunk a kisajtón. Induláskor a Juci anyja egy lapos, nagy iskátulát adott át Szűr bácsinak, hogy otthon bemutathassuk, hogy nem jártunk hiába. Hazafelé mönőben ugyancsak krákogtunk ám, hogy mellyőnk is kezdje? Egyször aztán Szűr bácsi mögnyitotta a szót: - Öcsém, mindőn jó, ha a vége jó! Möglásd, hogy szöröncsés házasságot csinálsz! Aztán mög hiába, no, szép is, jó is, mög dolgos is a Juci!- Az ám! - mondok, - csakhogy ezt a János bácsi cseleködte!- Én nem! - szabadkozott az öreg. Hátsze, te akartad, hogy mög is kérjem a Jucit! Ugyancsak nyomkodtad a lábom fejit! Mondom aztán neki, hogy én szömérmetösségbül majd mindég az asztal alá níztem, aztán jól láttam, hogy a beszabadult patkányfogó kutya taposott a csizmája fejin, mikor a hájat nyalogatta a szárárul. Ezök hallatára János bácsi mög- tántorodott. Majdhogy el nem vágódott a fagyon. A fejit is vakarta, mikor a szőrűire vetöttem, hogy mit szólnak majd otthon, ha mögtudják az esetöt.- Biz ez én rám nagy szégyön lösz, ha kitudódik! - suhíkolt János bácsi; mire én is rámondtám, hogy: Az ám!- Hanem hallod, - véleködött tovább János bácsi - otthon nem mondjuk ám mög, hogy így jártunk! De mög másutt se! Majd jóvá hoz a köszörűkű mindönt! 195
