Nagy Czirok László: Kiskunhalasi krónika - Thorma János Múzeum könyvei 13. (Kiskunhalas, 2002)
Otthon, édösapáméknak röviden beszámolt János bácsi, hogy nem jártunk hiába. Édösanyámnak mög átadta a jegy kendős iskátulát, aztán möghagyakoztak, hogy másnap délután lössz a beiratkozás. - Majd te Imre öcsém elgyüssz a templom elé, én majd ott várlak! A lányt is oda kíséri az apja, aztán majd beíratkozta- tunk bennőtöket! Azzal fogta a kilincsöt, iparkodott hazafelé, nehogy még kikér- dözhessék otthon, hogy hogy és mint vót!? Otthon mög is kapta János bácsi a nyelvelevest az asszonytul: - Hun a pokolba járt kend abba a kaszálatlan iglicésbe?! Hogy úgy össze-vissza van hasogatva, karmolászva a csizmája szára ?! Másnap, a kitűzött időben és helyön mög is lőtt a találkozás, aztán beiratkoztunk a Jucival. A mönyasszony apja igön bíztatott, hogy mönjek ám hozzájik mindőn szombat este, hogy összeismerködhessünk a Jucival, majd az esküvőn nem lösz olyan rívós. Az esküvéskor nem is lőtt rívós a Juci. A nízők suttogták is: No ez se lösz az urával sokáig, mert nem rítt. Annál többet rítt aztán szögény édösanyám, mikor mögtudta a szomszéd- asszonyoktul, hogy kivel hirdettek ki a templomban. Vallatóra is fogott mindjárt, de csak annyit mondtam, hogy a Szűr János bácsi csinált mindönt! Ő tudja, hogy hogy volt, mint volt?! Hívatták is édösapámék Szűr bácsit, de azt izente, hogy beteg, nem gyühet. Édösanyám titokban visszaküldte a jegykendőt, de bizony a Juci apja azt izente vissza: Nem azért adtuk, hogy már mög visszavögyük. Erre szögény édösanyám nekikeserödött. Kezdött noszogatni, hogy én vigyem vissza a jegykendőt. De biz én arra nem vállalkoztam. Újabb rívás követközött. Végtére édösapámhoz fordult panasszal az édösanyám, de hiába. Az is csak annyit mondott: Amilyent választott az Imre, olyannal érje mög. Szögény édösanyám csak itatta az egereket tovább. Legjobban azt vetötte, hogy ű nem is ösmeri a Jucit.- Dehogynem! - mondok. - O ám az, aki a nyáron, mikor elakadt kend a talicskával, hát a Homokhordó högytűl pihentetés nélkül haza segítötte tolni, pedig ugyancsak mög vót ám tetézve a sok hummival! Nagynehezen az anyám is belétörődött a változhatatlanba. Mög is lőtt az esküvő, aztán, ha a teremtő szentúristen szögény annyukomat a föjjebbvaló esztendőkbe magáhó nem vöszi, hát most is együtt vénánk! Az ám!" Darányi István gazdától az alábbi jó esetet hallottuk: Igen jeles és násznagyos- kodó ember volt Halason az 1860-as 70-es években Bodicsi Imre, a „szalmakirály". Kicsi, de nagy beszédű s igen eleven ember volt. Egy szelíd fiatalember, a Tegzetes Lajos kérte fel násznagyának, mely tisztségét a násznagykodóknak szokás szerint kijáró 10 Ft díjazás és a szokásos ingyen ebédek, vacsorák, ajándékok, húsok ellenében örömmel el is fogadta. A kitűzött időben a legény kocsiba fogta a lovakat (az apjáét), mert a szülők által kiszemelt leány a szüleivel messzi tanyán lakott. A szülők jókívánása mellett el is indultak a hosszú útra. A násznagy kedvéért egy kulacs bort is tett a kocsira a legény apja. 196
