Nagy Czirok László: Kiskunhalasi krónika - Thorma János Múzeum könyvei 13. (Kiskunhalas, 2002)

- No, amire vállalkoztam hát végrehajtottam! Az asztalról eltűnt minden, ez pedig azt jelenti, hogy az öreg meg fog gyógyulni, így hát nem hiába imádkoztam! - mondotta. Békével eltávozott, Szőrfű Jánost pedig reggelre kinyújtóztatták.7 4

Mélyebb, vallásos érzülete a kunok közül régebben is csak keveseknek volt. Már megkeresztelkedésük is nehezen ment, s lélekben sokáig pogányok maradtak, majd a reformáció hullámverésére mind a nagykunok, mind a kiskunok valamennyien az egyszerűbbnek látszó új hitre tértek. A következő századokban - legalább külsőleg - úgy látszott, hogy a vallásos érzés lassan gyökeret is vert közöttük, de a figyelmes szemlélő és kutató észrevehette, hogy a kálvinizmusban a magyar is, a kun nép még inkább, a hit látszata alatt pogánykodik. Bensője már az előző századokban is úgy mutatta, hogy a tagoltságot kevésbé tűri. Nem tudja elhinni, hogy vannak születésszerűleg is urak, és hogy szolgai lelkek is vannak, mert ősérzés szerint a magyar, de kivált a kun, még akkor is úr, ha szolgasorban él.

A kálvinizmus addig élte virágkorát, míg a ráhatalmasadott idegen (német) hatalom ellen tiltakozhatott. Az egyházba vette be magát, s abban a vallásosság takarója alatt élhette magyarságát és fejthette ki tiltakozását minden ellen, ami idegen. Mikor politikailag függetlenségét némileg érezhette, megszűnt számára a vallásnak szüksége, mint ahogy az erősségeket is elhagyták, mihelyt a puszták vadonja is biztonságot nyújtott nekik.

A másvilágban kevesen hittek. Az 1870-es években Halason is megkezdődő politikai hajszák, pártoskodások közepette - amikor tudós papjuk, nagy orátoruk Szilády Áron is követséget, országgyűlési képviselőséget vállalt és viselt 13 éven át - a nagy ellenfelek egészen felkavarták a lakosok békéjét, a templom pedig elnéptelenedett. Jellemző eset: amikor nagyapámtól az 1890-es években megkérdeztem, hogy mikor volt utoljára a templomban, így válaszolt: „Negyvennyolcban, amikor az őrsereg (a kiskun szabad lovascsapat) elindult!"

A haláltól mindenki félt és fél, s az a tanult és tanulatlan embereket egyaránt borzalommal tölti el, de vannak olyan emberek is, akik a halál arcát nem látják olyan borzasztónak és rémületesnek, különösen a nagy szenvedők, az elhagyatottak, ínséggel küzdők, s a földi veszedelmektől borzadok. Ezek egyenesen óhajtják a halált, de nem azzal a biztos tudattal, mintha a halál utáni állapotokról kívánatos képük vagy fogalmuk volna, csak elfáradnak az élet nagy terhének és félelmének hordozásában. Tapasztaljuk azt is, hogy a tanult és művelt emberek sokkal jobban félnek a haláltól, mint az egyszerű emberek Az egyszerű emberek a természeti képekben vigasztalódnak: a gabona megérik, a gyümölcs lehullik, de ezekben a természeti képekben nem a halált szemlélik, hanem az élet győzelmét a halál fölött. A búzaszemből ismét élet fakad, de a gyümölcs magvából is. Az élet ritmusát látják inkább, hogy sem a megsemmisülést.

Koruk szerint is másképp viselkednek az emberek a halállal szemben, az élni vágyó fiatal lázad és tiltakozik, a vén ember pedig megadja magát. A vallásos élet szemlélete derültebb és megnyugtatóbb, mint a tagadóé, mert van amiben megkapaszkodik, míg a hitetlen, tagadó ember kalimpálása, kapkodása borzalmas

166