Nagy Czirok László: Kiskunhalasi krónika - Thorma János Múzeum könyvei 13. (Kiskunhalas, 2002)
látványt nyújt. Erkölcsi felfogásuk összefonódott a vallással, a vallás pedig - ha kisebb méretekben is - a babonákkal. A babonák sokaságát a később betelepülő új lakosok hozták, s kisebb mértékben az őslakó kunok is vettek át tőlük. Még a gonoszságra hajlamosabbak is jobbára hithűségben és becsületben éltek, kivált ameddig az ilyen élet a számukra azonnal látható előnyt vagy hasznot jelentett. A vasárnapi munkaszünet szigorú parancsát ellenőrizték. Az ünneprontók 1810- ben egy aranyat fizettek és testi büntetést szenvedtek/ 5 Elrendelte a kerület, hogy az éjjeliőrök a fonóházakat nagyobb szemmel és vigyázattal tartsák. „Ha azokban férfiak tapasztaltatnak, azonnal áristomba ho- zattassanak, mert némely megesett személyeket a fonóházaknál ejtettek légyen teherben." A házasság nélkül élőket törvényes házasságra szorította a tanács: „Bindis István (cigány), Szabó Mihály és Üres Juhászné maguk hitvesek nélkül itt tartózkodni tapasztaltatván, indiclariter admoneálltattak, hogy hitvesek után lássanak, különben hitszegő életek másoknak botránkozására a városban meg nem engedtetik."7 6 A nő házasságon kívüli teherbe esését nagy bűnnek tartották. Szilády Áron halasi lelkésztől hallottuk. Régen a kurvaságon kapottakat szégyenkőre ültették a templomban, az Úr asztala mellett. Ha visszaesett a bűnbe, „kipacalozták". Bir- kaböndőt húztak a fejére piszkosan, s mosdatlan szavak és folytonos vesszőzések, ütlegelések közben kihajtották a városból. Később királyi rendeletre a szégyenkőre ültetés tilalmas lett. 1787-ben ki is vitték a templomból, de a templom külső falához támasztva ez a kb. 20-30 mázsás, mintegy két és fél méter hosszú, 50 cm. magasságú bazaltkő a templom falánál ma is látható. A penitenciatartás 1792- ben szűnt meg. A házasságtörő nőt régebben halállal büntették. Almási Pál distr. kerületi főkapitány elnöklésével 1745. szept. 1-én a halasi törvényszék így ítélkezett: „Minthogy ezen vason lévő Farkas Anna, mind maga nyilván megvallja, mind a szemmel látott dolog bizonyítja, hogy ez jelen lévő Lendvai Györgynek elsőben házastársul magát lekötelezte és azzal tizenkét esztendőkig együtt élvén magzatokat is, kik most élők, szült legyen. Annakutána hitetlenül elhagyván, Tóth János paráznatársával elszökött, kivel nyolc esztendeig hit nélkül Isten törvénye ellen élt és négy gyermeket is szült legyen. Azon személy és attól származott gyermekei is meghalván, Szabadszállásán eltemettettek, nem gondolván azzal, hogy míg az első hites férje, Lendvai György éljen, ismét Hatos György nevű emberhez férjhez ment. Azért az Actióban közönséges igazság azt kívánván, hogy az hóhér pallosa által feje vétessék, elvégeztetett." Az erőszakos betelepítés és a további intézkedések ellen hiába élt panasszal a hatóság, foganatja nem lett. Az erőszakos intézkedésekben a törzslakosság az uralkodóház népelnyomó politikáját látta. Hosszas felekezeti súrlódások keletkeztek, melyet az új lakosok elleni ellenszenv táplált. Nagyobb kilengések azonban - mivel az uralkodónő és környezete az új telepesek pártján állott - nem történtek, s a lakosság hosszú évek múlva a változhatatlanba beletörődött, de az új 167
