Nagy Czirok László: Kiskunhalasi krónika - Thorma János Múzeum könyvei 13. (Kiskunhalas, 2002)
kát, a táltosokat, a leiéket, a látókat, a kártyavetőket és a lidérceket. Az utóbbiakban - a kártyavetők kivételével - csak a Kiskunság keleti részére későbben telepített jász-palóc rajok, s azoknak a nyugati részekre később és apránként beszivárgott részei hittek. Tudósoknak nevezte népünk a gyógyításokkal sikeresen foglalkozó, jóstehetséggel megáldott személyeket, sőt a kiképzett bábákat is. Az orvostudomány fejlődése előtt nagyobb szerepük volt. A vajákosok (javasasszonyok) sokféle bajok, betegségek gyógyításába már babonás elemek is kerültek, ugyanígy a kuruzslók tudományába is. A vajákosok ráolvasással is gyógyítottak. A boszorkányok, többnyire asszonyok, bűvös, főleg a rontás tudományával rendelkeztek. Az utolsó boszorkány 1753-ban Halason máglyára került. A garabonciás deákok vidékről látogatták a Kiskunságot. Régebben vándor- deákfélék voltak, széles köpönyegben járták a pusztákat. Mint magyarázták, a viharokat, forgószeleket ők idézik elő, nekik olyan hatalmuk van, csak tejet kértek mindenfelé. Ahol adakoztak, ott ígérték, hogy nem lesz semmi baj. A viharok előtt - úgy mondták - sárkányra ülnek, mely a farkával az asztagokat, kazlakat széjjelhányja. Voltak köztük csalók is. Egy nagy vihar után egy ilyen „longációs deák" Nagy Czirok Mihály atyámfia kalapári tanyájára érkezett, s szóváltás közben elmondta, hogy a vihart - mely Mihály gazda vontatóit is széjjelhányta - ő támasztotta. Mihály bátyám egy kötelet keresett, hogy majd a deákot felakasztja. A végén könyörgőre fogta és bevallotta a deák, hogy ő egy kisteleki takácslegény, ki így keresi a kenyerét. Révész István 48-as honvéd főhadnagy (ácsmester), amikor az 1870-es években a betyáréletből kiszorult, könnyű kereset céljából garabonciás deáknak csapott fel, s Bácskában faluzott. Egyszer a pacséri határban, amikor Gál és Kullogó halasi gazdák egy útszéli kútnál a lovaikat itatták, Kullogó egyik lova elszaladt. Káromló szavaira a közeli tanyából odaszaladt egy asszony: Jaj, az Isten áldja meg magukat, ne káromkodjanak, mert itt egy „garabonciás" nálunk! Mondja is, hogy adakozzunk, imádkozzunk! Szavaira a két gazda felfigyelt és bementek a tanyába, hogy láthassák, milyen is egy garabonciás diák. Mikor a szobába benyitottak, álmélkodva látták, hogy a régi jó ismerősük, földijük, a Révész ül az asztalnál, emeletes cipó, egy elsősonka, meg boroskancsó van előtte és táplálkozik. A régi ősi hitvilág maradványai voltak a táltosok. Ezek is más vidékről valók voltak és faluztak. Gyenge testalkatúak, de foggal születettek voltak, s szülőik hetedik gyermekének születtek. Hét éves korukban - a hiedelem szerint - eltűntek a szülői háztól, hatalmuk, tudományuk csak úgy lett, ha ellenfelüket lényük átváltozásával legyőzték. Csodákat meséltek és jövendöltek. A lelék házi szellemekként kódorogtak, s mindenfelé galibát, kárt vagy tréfát csináltak. Loptak is a kamrákból, többnyire élelmet. Egyik-másik gólyalábakon járt, s így a kerítéseket is könnyen átlépte. Csak a Kiskunság keleti részein próbálkoztak. Nagy Czirok Sándor pandúr az 1870-es években Félegyházán fülelt le 164
