Nagy Czirok László: Kiskunhalasi krónika - Thorma János Múzeum könyvei 13. (Kiskunhalas, 2002)
inas. Egymás váltották az alvásban. Ha nem volt otthon a molnár, a molnámé iparkodott a segéd, az inas kedvében járni, mert tudta, hogy azok szorgalma, jóakarata és hűsége mennyire fontos a malom keresettsége érdekében. A példabeszéd is azt tartja: „Ha ügyes a segéd, kapós a malom". A szélmolnár azért is kifeküdt a malomba (éjszakára), mivel ott észrevette, ha szél támadt. Olyankor zúgott a malom. Máskor meg a feleségét küldte ki a molnár, ő pedig bement a házba, s ott feküdt le. Ilyenkor a szemfüles inas vagy segéd odaszólt a molnárnéhoz: - Nénikém! Gyűjön má ide égy kicsit, beszélgessünk, majd jobban telik az idő! Aztán enyelegtek egy kicsit, míg a molnárné is be nem ment lefeküdni. Ilyenkor rendelkezett: - El ne aludj ám! Éjfél után kigyüvök, mögnízlek! Ha őrlető gazda érkezett (kocsival) a malomhoz, így köszöntött be: - Jó röggelt kívánok! Van-e valaki abbul a mónárokbúl? Vagy tréfásan: - Van-e lisztkukac?- Van! Be lőhet fogni! - mondotta a szárazmolnár. Ha pedig már járt a malom, s már korábban érkezők is voltak: - Várakozni köll egy kicsit, de kerül a sor hamarosan! Fogjanak ki, majd iparkodunk. „Ha juhász gyütt a malomba, s több gabonát hozott, a csacsiján vót körösz- tűvetve a zsák, de ilyenkó valami acskófélibe égy kis igön jó túrút, tejfölt is hozott, hogy fehérebb lögyön a liszt. Máskó mög égy jó bagóbárányt hozott a szamár hátán, a lábai össze vótak kötözve. Ha kommenciót őrőtetött, birkát hozott. Vót valami csempe birkája, s azt ehozta a mónárnak. Még a gabonája „légyütt" (a garaton), ki is vötte a bőribű, még föl is tisztította. Mikó hazaértem ebédőni (más munkárul), örvendözve újságolta a feleségöm: - No van jó paprikás! Ez mög ez a juhász hozta!- Nem-é veled is hált? - kérdöztem tréfásan. Vót rá eset, hogy az őrlés alatt mög én möntem el a juhásznéhó" - beszélte Sáf rik József. „Ha égy gólyamadár családapává léptette elő a mónárt, a komaságot kijjebb tóták. Mikó a magam karjára szakattam, akkó kezdődött számomra a „bűt". Még atyám élt, csak dógoztam, de nem köllött gondókoznom, de mikó 8 darab kö- nyeret köllött vágni, möggyütt a gond is. Aztán kéccő 8-at is kellett vágni, mer a kötöknek égy darab nem elég. De hát takarékoskodtunk, mert sokszor eszömbe jutott a régi példabeszéd: Amely embör fijatal korában ellakja a farsangot, öregségire bű tbejut. - mesélte Mucsi Imre, az utolsó halasi szárazmolnár. Vámosok és malombérlők Az urak, meg azok a malomtulajdonosok, kiknek nem volt tanult mesterségük a molnárság, malmaikba tanult ács-molnármestereket állítottak vámosnak. A vámos a vámkeret 1/4 részét kapta. A kőpor, meg a szemét feles volt. A vámrészesedésen felül kapott még a vámos természetbeni lakást, másfél kát. holdnyi földet felszántva, szabad baromfi és két fias sertéstartást, melyek élelme a malomból került ki, végül egy kocsi szalmát. Sertést a maga vámrészéből hizlalhatott. 108
