Nagy Czirok László: Kiskunhalasi krónika - Thorma János Múzeum könyvei 13. (Kiskunhalas, 2002)
Inni se igön löhetött, de az őrletők igöncsak hoztak égy-égy kulacs bort, s bizony mikó a mónárgazda nem látta, engöm is mög-mögkinágattak. Az éccakázás nagy baj vót. A gyerökféle alunna, de kivált ősz időbe keveset löhetött, mer éjje-nappa mönt a malom. Ilyenkó a mónárra', mónánéva1 váltottuk egymást az avásban. De egyhosszába nem sokat a'hattam, mindig ámos vótam!" Sáfrik József szélmolnártól meg ezeket hallottuk: „Ha úgy tavasz felé, mög nyár elejin kevés vót az őlletni való, s át a malom, az inas fúrt-faragott az udvaron, segítött a mónárnak. Kezdetben úgy, ahogy tudott. Ha a mónárgazda nem vót otthon, az inas könnyebben vót. Csinyágatta a szőlőkbe való szélkereplőket, de mögpróbálkozott gyalogszékök, játékok, egérfogók készítésével is, azokat az őllető gazdáknak eladogatta, s péz ütötte a markát. Pipáni a mónárinasnak nem igön vót szabad, de azé én is pipátam, mégpedig, ha a mónárgazda émönt hazúrú, hát az ű tajpipájábú. Hogy ebbű baj né lögyön, jóba köllött Jönni a mónárnéva. Iparkodtam is „a szűrt miné bejjebb tönni". Monta is többsző: - No, gyúccs rá, ögyön mög a fene, úgyis tudom, hogy pipász! Mindig pipátok tik! Később: - No, ne Jóska! Hoztam égy marék dohánt, gyúccs rá, most nem láttya az uram! De vigyázz, észre névögye! Ha éccaka is mönt az örletés, a molnár mög bemönt a házba alunni, a mónárné gyütt ki a malomba. Ilyenkó subába hempörödött, még rá nem került a sor, hogy majd alszik égyet. Nem bírtam magammal, aztán biz én mög-mögcsiklandoztam, mikó mög láttam, hogy szível, biz én mellé is kanyarodtam, ha magunk vótunk. A jobb belátású mónárok igöncsak mögengedték, hogy éjjelönként az inas legalább féléccakát alhasson is. Ha asszony öllető gyütt, igöncsak hozott az inasnak valamit, egy kis darab szalonnácskát, két hétig is elég vót. Némelyik mögszánt égy őtöző ruhává. A másik mög: - Van-e szennyes ruhád? Majd kimosom, aztán leg- közlebb, ha gyüvök, möghozom szépen kimosva, vasava! Mikó együtt a liszté: - Józsikám! Van-e most égy kis gyugott lisztöd?- Van égy kicsi! Aggyá csak hamar az acskót, most nincs a malomba a gazda! Gyorsan teletöttem 3-4 literre, s egy ezüst tizes vagy huszas ütötte a markomat. A Julcsa vagy Mári néni mög kotródott haza. Máskó mög, ha gyütt, hozott égy kis borgyúbánatost vagy más harapnivalót. Néha pelenkát is mostam. Akkó mög kaptam égy jó marék dijót. így ét a sok szögény mónárinas!" Molnársegédek A molnársegédek életéről Csete Pap József így mesélt: „Mögövött bennünket az éjje-nappali munka, mög az evve járó álmatlan-kodás. Őszi időve, mikó az új gabona begyütt, sé éjjelünk, sé nappalunk nem vót. A szélmalmok körül is sort fogtak az embörök, asszonyok. Mire az utolsó sorosé is legyütt, sokszó ránk- szakatt az éjfél. Zseny-hajnalra mög odaért az isten nékű való paraszt, az eső soros. A mónárgazda - kivált őszi, téli időbe - sokszó má este 9 órakó „betagosodott" az asszon mellé. Néha csak éfél felé vátottak fő. Olyankó alhattam egy keveset. 106
