Nagy Czirok László: Kiskunhalasi krónika - Thorma János Múzeum könyvei 13. (Kiskunhalas, 2002)
2. Életfelfogás, magatartás Mestereink életfelfogására, gondolkozásmódjára jellemzőek a tőlük ellesett alábbi példázatok: „Nehéz igazán élni, de jó; ha egyszer elvész a becsületed többé nem lehet visszaszerezni; szemesnek áll a világ; ki a keveset nem becsüli, a sokat nem érdemli; amennyit föl a kerék, ugyanannyit lefelé is fordul; ha megadod a királynak a királyét, városnak a városét, senkitől se félj; nádszál meg a szerencse könnyen törik; a magad eszét ne add a máséért; aki sokat fog, keveset markol; aki a tűzhöz közelebb van, az melegszik; a szépnek, jónak akad leghamarább rágóférge; minden mesterségnek megvan a maga terhe; ha nem tudsz hozzá, ne fogj hozzá; amilyen a mester, olyan a tanítvány; az aranyból is csöppen el; háromszor mérj, egyszer vágj; hamar munka sosem volt jó; úgy dolgozzunk, mintha mindig élnénk; meglátszik melyik tejből lesz túró. A céhek 1873-76-ban történt megszüntetésével és az új ipartestületi szabályok felállításával a céhélet végleg megszűnt, s lassan kialakult az új rend, mely régi szabályaikat, szokásaikat eltörölte, s helyükbe újakat léptetett. Ezzel a régi népi élet egy sajátságos érdekes fejezete lezárult. 3. Száraz- és szélmolnárok élete Száraz- és szélmolnáraink tekintélyes iparosok voltak. Ámde boldog életüket „egy nem várt ellenség", a gőzmalom már 1863-ban megzavarta. Élni akaró molnáraink bírókra keltek ugyan vele annak egyre hangosabb szavára vámleszállítással feleltek, majd szitákkal szerelték fel malmaikat, de az egyenlőtlen versenyben elbuktak. Látva, hogy nem törhetik ki az idő fogát, malmaikat alig másfél évtized alatt egymásután leállították, majd le is bontották, s az 1930-as évek végén utolsó száraz- és szélmolnáraink kezéből is kihullott a lisztszedő lapát. Gyermekkor, inasesztendők A molnárinasok életéről Csete Papp Józseftől ezeket hallottuk: „Az övést a malomban, sokszor lóhajtás közbe a malomsátor alatt köllött elvégeznöm. A mónárt - ha csak vót annyi ráérő ideje - behitta a felesége ebédőni. Néha kiszótak: - No, hozd el a tányérod, majd te is kapsz! Ha 4-5 apró gyeröke vót a mónárnak, éppen elég baja vót vélik az inasnak.- A gazdasszonyom kofa vót, könyérsütéskó ü is dagasztott, mög én is. Egy- ször ott a teknyőná möglött a kölök. Kérdözöm a mónárnétú: - Mit csinájak most?- Vidd be az ágyra, majd lassikán is beballagok - mondotta. Mögvetettem az ágyat, lefeküdt, aztán eküdött bábájé, de hírt vittem az urának is, ki a város másik végén ácsmunkán dógozott. 105
