Berki Andorné Gyenizse Julianna Katalin: Halasi emlékeim - Thorma János Múzeum könyvei 12. (Kiskunhalas, 2002)

nistákat. A fülkénkben lévő két lány nem győzte mondani, hogy az ágy tiszta, feküdjek oda. Én azonban a pokrócot a földre terítettem és arra ültem. Nem láttam, hogy a lányoknak hoztak-e vacsorát úgy látszik, ez nem volt szokás. Később az őr, aki behozott bejött a szobába. A lányok nagy örömmel fogadták. Volt nevetés és azt hiszem egész éjjel szórakoztak.

Korán reggel beszaladt egy férfi nem emlékeszem ki volt és mondta: Nagyon sokan vannak az udvaron. Az egész csoportot Kecskemétre viszik, onnan nincs hazatérés. Nincs semmi lehetőség arra, hogy ezt megakadályozzák. Ezután elszaladt.

Ott álltam az ajtóban, mikor láttam, hogy egy ügyvéd, a város réme jön be és felém tart. Szóltam hozzá- szeretném kérni, hogy ne Kecskemétre, hanem Kalocsára küldjenek. Megállt, majd pár lépést tett felém, de nem szólt egy szót sem, hanem elment.

11. Kórházba kerülésem

Az udvaron már nagy volt a zaj. Odamentem a fiúkhoz, és kértem egy bicskát. Örömmel hoztak, nem is egyet. Gondolták, reggelizni akarok. Mikor kimentem, rengeteg embert láttam az udvaron. Indulásra készítették őket. A nálam lévő késsel megvágtam a csuklómon az ereket és mondtam, én: nem megyek.

Erre iszonyú zűrzavar keletkezett. Kiabáltak. Orvost, orvost! Jött is valaki, fölém hajolt, bekötötte a kezem és kiáltotta, hogy azonnal kocsit, kórházba kell vinni. Azt hiszem mindenki szétszaladt. Sohasem kérdeztem meg, hogy ki volt az orvos. Utólag mondták, hogy a Kocsis doktor nyújtott elsősegélyt és ő telefonált a kórházba is.

Rövidesen iszonyú dübörgés hallatszott. Egy kocsit hoztak, azt hiszem szemétszállító volt. Erre fektettek fel. A két őr is felült. Őket nem láttam, csak a beszélgetésüket hallottam. Pl: egész éjjel nem aludt stb.

A kocsi iszonyúan rázott, nem tudtam, merre járunk. Egyszer csak megállt a kocsi. Hallottam, nagyon sokan vannak körülöttem. Sírást és sajnálkozást is hallottam, majd férfihangokat.

Mikor feleszméltem, kórházi ágyban találtam magam. Nincs már semmi baj, mondta valaki és mikor felnéztem, láttam Monszpart László főorvos hajol fölém.

Pár napi dédelgetés után már felkeltem. Ekkor kezdtem látni, hogy kik azok akik körülvesznek. Az ápoló, a takarító, a konyhai személyzet mind aranyos diakonissza volt. Egy Irénke nevű közülük a szabadidejét is velem töltötte.

Flóra be-bejött hozzám és Viola is hozott néha ebédet.

Flóra disznóját az oroszok lelőtték, utána dolgozták fel, gondolhatni, milyen íze volt. A városban félelem uralkodott. Nem igen volt senki, aki látogatást tett volna.

Egyszer itt volt pár percig a nyilas párt vezetője, hírt hozott Bandiról. Jól van, mondta, úgy látszik sikerült megszöknie. Velem egy kórteremben először egy apáca feküdt, utána egy darabig senki. Kórházi ruhában voltam, egyszer a fejemre egy törülközőt csavartam turbánnak. Jött Monszpart főorvos, és mondta örülök, hogy már jól van és a hajával is törődik.

37