Szakál Aurél (szerk.): …Legyen világosság. Emlékkönyv a Kiskunhalasi Izraelita Hitközség 150. évfordulójára - Thorma János Múzeum könyvei 10. (Kiskunhalas, 2001)
Emberek és emlékek - Práger Miklós: 1920. május 13.
1920. május 13. Práger Miklós Tizenhatodik évemben jártam, hatodik gimnazista voltam. Már eddig is mozgalmas éveket éltem át, a világháború kitörésétől a proletárdiktatúra bukásáig, és az azt követő nehéz, zavaros hónapokat. Május 13. keresztény egyházi ünnep: Áldozócsütörtök, iskolai szünet. Délelőtt 10 órára gyűlést hirdettek a városháza előtti téren, tiltakozásul a június 4-én aláírandó trianoni béke- szerződés ellen. Már napokkal korábban rémhírek keringtek a Héjjas-különítmény városunkba érkezéséről. Tisztában voltunk jelentőségével, a várható veszélyekkel. Már az előző év augusztusának első napjaiban a Szegedről Dunántúlra tartó fehértollas tisztek minden bírói eljárás nélkül megölték a Tanácsköztársaság nyolc olyan tisztségviselőjét, akik ártatlanságuk tudatában a városban maradtak. Tudtunk a fehér terroristák dunántúli, majd orgovány-izsáki vérengzéseiről. Tudtuk, hogy nehéz napok elé nézünk a szfirát háomer keserű emlékekkel terhes heteiben. Bátyám hadviselt ember, lakására vitt egy háborúból megmaradt revolvert bőrtokban, mondván nem hagyja magát elhurcolni, nem adja oda életét ellenállás nélkül. E napsugaras nap kora délelőttjén iskoláink tanulóit felsorakoztatták a városháza előtti téren, a gyűlés szónokainak meghallgatására. A gyűlés alatt a városháza árkádos része táján némi mozgolódás támadt, akkor még nem sejtettem, hogy ott jelentős események zajlottak le. Az történt, hogy bátyám ügyvéd unokatestvérével együtt a 10 órai ünnepi üzletzárás után a gyűlés színhelyére érkeztek, és az ügyvéd az árkádok alatt egy zsidóságunkat sértő plakátot letépett. Őt rögtön lefogták, és a mellettük álló Ádor nevű helybeli, foglalkozás nélküli, felesége vagyonából élő, úrhatnám polgár bátyámra mutogatva megszólalt: ezt is vigyétek! A közelben lévő katonai irodára kísérték őket, majd rövidesen elbocsátották őket, de várható volt, hogy bátyámért érte jönnek, ezért édesanyám bátyámat a lehúzott redőnyű üzlethelyiségbe küldte. A gyűlés után hazamentem, az udvaron napoztam, amikor két vagy három polgári ruhás fiatalember bátyámért jött. Az egyik közülük ismerős volt, pirtói birtokos vagy bérlő, akinek az édesanyja minden hetipiaci napon nálunk pihent meg, Szemes volt a neve. Arra már nem emlékszem, hogy bátyámat elvitték volna, még valószínűleg szabadon lakására ment. Ott fegyverrejtegetés címen házkutatást tartottak. A fehémeműs szekrényben volt a revolver, de sógornőmnek volt annyi lélekjelenléte és pillanatnyi ideje, hogy egy nagyobb darab fehérneművel, abrosszal vagy lepedővel letakarja, és így nem találták meg. Noha olyan alaposan kutattak, hogy kislányuk kinőtt cipőit tartalmazó csomagot is kibontották. Bátyámat az eredménytelen házkutatás után a világháború alatt a vásártéren épült barakk táborba vitték. Ebéd után a szomszédságunkban lévő kereskedők egyesületében gyűltek össze a helybeli, túlnyomórészt zsidó kereskedők a szokásos kártyajátékra. Elénk zsibongással tárgyalták a délelőtti eseményeket. A Héjjas-különítmény tisztjei szétzavarták őket. E jelenetet a szomszédos utca sarkán, a lakása közelében álldogáló Schwarcz Sándor nézte, majd a tisztek öt is a barakkokba vitték. Kora délután családunk és a városban élő rokonság tagjai nagy aggodalmak közt latolgatták: mit lehetne tenni bátyám kiszabadítására. Böske nővérem 21 éves, fiatal, jó fellépésű lány vállalta, hogy átmegy a tőlünk harmadik házban lakó városparancsnokhoz, 251
