Jankó Ákos: Kiskun parasztverselők - Thorma János Múzeum könyvei 9. (Kiskunhalas, 2001)
Versek - Gózon István
Vagy, ha segítséget kapott a némettől, Nem félnek, mint eddig, a nyílt ütközettől. Még ami főbb, itt a tájék veszedelmes, Nagy a víz, a rác had ott nagyban fegyveres. Nincs annyi dereglyénk, hogy ráférjen e nép, Híd pedig nem éri azt átal semmiképp. Mégis muszáj lenni valahol oly hídnak. Amelyen ők ki- és bejárkálni tudnak. Azon kitörhetnek reánk még az éjjel, Sűrűn álljon a poszt egymáshoz, ne széjjel. Mert ha esetleg itt bennünket megvernek, Szégyenére válik egész nemzetünknek. Úgy látszott, dolga van, magától számot kér, Bement sátorába előlünk a vezér. Jó belátással bírt Pertzel, mert az óra Nem ütött még hármat akkor virradóra, Midőn írtóztató puskaropogások Hallottak a posztról és kiabálások. Mindenfelől rohant felénk a rác tábor, Az ittas fejekből kiszaladt a mámor. Nekünk lovasoknak fújtak trombitákat, A gyalogságnak is verték a dobokat. E nagy zajra üres maradt a sok sátor, Most tűnt ki csak, melyik honvéd milyen bátor. Szratamirovics volt a rácok vezére, De nem keríthetett bennünket kezére. Mivel a sötétben irányt ő sem látott, Nem jött a centrumig, a posztnál megállóit. Az volt a szerencse, hogy egész zászlóalj Egyszerre rátüzelt, azért lön a nagy zaj. Ennélfogva nem lett ő sem most vakmerő, Azt hitte, hogy szemközt áll az egész erő.
