Jankó Ákos: Kiskun parasztverselők - Thorma János Múzeum könyvei 9. (Kiskunhalas, 2001)
Versek - Gózon István
Pest felé is próbát tettünk, Levegői csárdába’, Nyolcvan utast kiraboltunk, lett pénzünk a kasszába’. Volt közöttük nagy úr, zsidó, sáfár, kupec, fúrmányos, Nem bántottuk, akit láttunk, hogy vándor, vagy napszámos. Nem próbált még zsandár csatát, a mienknél különbet, Mert ők húzták utoljára ki a legrövidebbet. Orgoványon szembeszálltunk, szűk lett nékik a puszta, Az kért pardont, ki a kardját leghamarabb kihúzta. Azóta még zsandárokból nagyobb csapat vadász rám, De nem fog meg élve, akármennyi rohan rám! Vagy csőszházba, vagy bercelbe töltöm el az éjszakám, Ott búsulok, mért szült engem betyárnak a jó anyám! Pedig csak egy szép lány végett lettem lovasbetyárrá, Nőtlen valék, hogy nejem lesz, számítottam őreá. Nem adta az apja hozzám, több vagyonnal bírt, mint én, Mindkettőnket eltemetett - élve - az ostoba vén. Mint amely ölyv szíve táján fészkébe visz egy golyót, Reménybukva nem várhattam se testi, se lelki jót. Rózsám után keservembe’ elszántam bús életem, Én azután szív-kárpótlást vad pusztákon kerestem. Azóta az én hív mátkám csak kesereg engemet, Sokszor módja:- Bár ne érné kivégeztetésemet. Én is kérem, lovamon is, sokszor uram-teremtőm, Vigasztalja, ha utánam búslakodik, szeretőm. Találkoztam is már vele az apja tanyájába’, Rám borult és azt zokogta: -Sokszor ölel álmába’. Akkor adtam egy pár százast az én kedves árvámnak, Vegyen rajta selyemből szőtt gyászos ruhát magának. Mondtam neki: - Ne félts, bakó nem töri ki a nyakam! Utoljára csókolta meg kedvesem az ajakam. Bíró Marcsa gyászé is lett, ki is múlt a világból, Csakhogy elsőbb, bánat miatt, kóró lett a virágból.
