Jankó Ákos: Kiskun parasztverselők - Thorma János Múzeum könyvei 9. (Kiskunhalas, 2001)

Kiskun parasztverselők

A fagy után a földeket újra szántották. Az ínséges esztendő bajait a nyári és őszi szárazság még növelte, a szegénység nagy része ínségmunkán tengődött.50

A nehéz időknek a megélhetésért vívott kemény harcában különösen Gőzön és Bacsó vették ki részüket, sőt egész életük megfeszített munkában telt el. Bacsó fiatal korában mostohája miatt ellentétbe került apjával, aki gazdaságilag teljesen magára hagyta. A családi hagyomány szerint olyan szegényen kezdte önálló életét, hogy egy talált béklyó árán tudott csak ásót, kapát venni magának, amivel a Duna szabályozásánál kubikos munkát vállalhatott. Gózon is éjt nappallá téve dolgozott kis homokbirtokán, hogy a vadhomokot megszelídítse és termővé varázsolja. Földjén mégis alig voltak meg a megélhetés feltételei. Az egymást követő természeti csapásokra utalva írja Egyed Izsák Jánoshoz:

Erre bár a felhő jeges esőt hintsen,

Mégsem verheti el a vetést, mert nincsen.

Téged e levelem azzal is megtisztel,

Hogy a Marci zsidó tart bennünket liszttel;

Azt is három-négyen hordjuk egy szamáron,

Mert másképp nincs kenyér, se télen, se nyáron.

Mint a népköltészet termékeire, úgy parasztköltőink költeményeire is a realista ábrázolásmód jellemző. Gózon István Tóth Imre bátyám sírjára című versé-ben hűen tükröződik a kun nyakasság a kötözködő perpatvarkodás hajlama, a paraszti gavalléria, rátartiság, s mindez sírversben. A bugaci juhászok-ban a vers terjengős-sége mellet sok apró realista megfigyelést találunk. A Baka Jáncsi nótáját is a népi realista ábrázolásmód egyik sikerült példájaként említhetjük.

Gózon hosszú elbeszélő költeményei között nem egy van, amelynek népmeséi elemeit méltán mondhatnánk a kiskun parasztság közös kulturális kincsének. Ezeket Gózon csak újra formálta, s versben megfogalmazta. Az Igazság győzelme című verses elbeszélésének magva is valódi mese, ezt maga a költő is hangsúlyozza a cím alatti megjegyzésével: „Az eleje mese, a közepe hazugság, a hátulja pedig nem igaz.”

Példabeszédszerű bölcselkedő sorai ugyanazon tapasztalati ismeretekből fakadnak, mint közmondásaink, ezért hangjuk és kifejezésformájuk is rokon azokkal:

Iszákos embernek ne bízzunk szavában,

Mert annak a hite lakik a torkában.

Ki az igazságot legfőbbnek tartotta,

Szerencse gyapjúját nem sokszor nyírhatta.

37