Szűcs Károly - Szakál Aurél: Kiskunhalas építészeti emlékei 1770-1945 - Thorma János Múzeum könyvei 7. (Kiskunhalas, 2001)
Bevezető
gadták a szobák minimális alapterületére és belmagasságára valamint a megnövelt ablakfelületre vonatkozó rendeletet.8 Utólag kötelezték a lakosságot, hogy nyitható szárnyú és előírt méretű ablakokkal lássák el házaikat. Az egészségügyi (és esztétikai) szabályozók a későbbiekben döntő szerepet kaptak abban, hogy a tulajdonos az építés módjára, és az épületek magasságára, küllemére egyre nagyobb gondot fordított. A század elejétől sorakozó építésügyi előírások egymást idézve a következő visszatérő szempontokat variálták: az ablakok és ajtók magassága, a falak, a tetőzet és a kémény anyaga, állaga. A szabályzatokat „a helybéli viszonyokhoz, a lakosság vagyonállásához mérve és a rendelkezésre álló épitőanyagokat is figyelembe véve” készítették el (1837),9 bár az általános minta a Jászkun-kerület aktuális építésügyi leirata volt. 1857-ben Szépítő Bizottmány felállítását javasolta a közgyűlés egy „szakértő mérnök” vezetésével, azzal a céllal, hogy az a „rendezés és az építés” körüli felügyeletet gyakorolja.' °Az új utcavonalak kitűzésével egy időben a várost két építési övezetre osztották." A belvárosra alkalmazott szigorúbb élőírások következtében itt a kvalitásosabb lakóhelyek építését szorgalmazták (ezáltal később elősegítették pl. a polgári eklektikus lakóházak elterjedését). A Szépítő Bizottmány működése 1864-től követhető, amikor Hodossy Péter mérnököt az építési ügyek felelősévé nevezték ki.' 2Hodossy azonnal komplex javaslatot készített, amelyben a város rendezését és az építkezések szabályozását egységes, átgondolt rendszerbe foglalta. Javasolta, hogy a magisztrátus készíttesse el a beltelki térképet és jelöljön ki egy építésügyi bizottságot, amelynek feladata lenne az új, tágas utcák kijelölése, valamint a korszerű építésügyi szabályrendelet magalkotása. Elkészítette a szabályrendelet vázlatát, amelyet az építésügyi gyakorlat számára a következő húsz évre irányadónak tekinthetünk.1 Ebben többek között javasolta, hogy a magánházak előtti utcaszakaszon a tulajdonosokat fák ültetésére és járdák lerakására kötelezzék. Előírta az alapozásoknál és a fedélszék alatti szakaszon a tégla használatát, ezért városi téglaégető kemencék felállítását is javasolta. A mérnöki hivatal létrehozásával megnőtt a hatóság előzetes befolyása az építkezésekre és nőtt az ellenőrző szerepe is, de egyben világossá tette és felügyelte a város tervezésében, szépítésében mutatkozó közösségi érdekeket - nem egyszer szembetalálkozva a polgárok magánérdekével. Halas 1872-ben rendezett tanácsú státuszt kapott, majd négy évvel később a megszüntetett Jászkun kerületből Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyéhez csatolták. A modem közigazgatás bevezetésével az építésügyek legfőbb elbírálója és a nagyobb építkezések felelőse (pl. az iskoláké) a Vallás- és Közoktatási Minisztérium, illetve a vármegye lettek. Mivel parlamenti építésügyi törvény egész időszakunkban nem született, a felsőbb hatóságok rendeletekkel szabályoztak. Szükség volt tehát külön városi szabályrendeletre is. Ezt 1886-ban hagyták jóvá,' 4benne a tágabb, világosabb lakások építése érdekében új építési normatívákat állapítottak meg. Az eljárási rend alapja az un. térrajz (az utcavonal vázrajza) volt. A tervrajzokat még csak a nagyobb épületek esetén követelték meg. Nem szabályozták, hogy a kivitelező milyen végzettségű legyen, tervet pedig változatlanul bárki készíthetett, többnyire a kivitelező kőműves mester egyszerű alaprajból és keresztmetszetből álló müvével találkozhatunk. Az igényesebb lakóházak tervei homlokzati- és egyéb nézeti rajzokat tartalmaznak. Külön fejezetet képviselnek a nagyobb méretű középületek. A Takarékpénztár építésétől, 1892-től kezdve sok esetben tervpályázatot hirdettek és a benyújtott építészeti rajzok ennek megfelelően magas műszaki és esztétikai színvonalat képviselnek. Találkozhatunk színezett homlokzati rajzzal, vagy a századelő divatos, szecessziós rajzstílusában készült tervvel. Lakóházak estében a tervező és a kivitelező többnyire ugyanaz a személy volt, és az épületek esztétikai jellemzőinek kialakítása (pl. homlokzat) még kevésbé a terv, mint inkább a gyakorlat (usus) része maradt, ezért a kivitelező kőműves ízlése és fantáziája - és persze a megrendelőé is mind a parasztházak, mind az eklektikus lakóházak esetén meghatározó volt. A századforduló lokális építészetét tovább színezi, hogy a kivitelezést csak helyben lakó, iparűzési engedéllyel bíró szakember vállalhatott. A következő, 1945-ig érvényben lévő szabályrendeletet 1914-ben nyomtatták ki először.' 5Ez már körültekintően rögzítette az építés egész menetét a tervek léptékétől az épületek használatba vételi engedélyéig. A benyújtott rajzoktól már semmiféle eltérést nem engedett meg, és ezzel /
