Szűcs Károly: Szebényi Imre szobrászművész 1923-1983 - Thorma János Múzeum Könyvei 4. (Kiskunhalas, 2000)
Élet és életmű - Összegzés
tilis, technikai jellegű kidolgozása. A klasszicizáló ideálizálást, a finoman érzéki és nemes felületi hatásokat az expresszív anyagszerűség keresése, valamint a psziché és a szemlélet sorsszerűségének egyénítése, hangsúlyozása váltja fel. Ebben az előadásban a mitológia, a történelem önmegismerő, reflexív és kritikai felfogása dominál, szemben a klasszicizmusok idealizációra törekvésével, ami korábban nem egy esetben esztétikai mezbe öltöztetett politikai ideológiával társult. A hatvanas évek közepén már világossá lett a kollektív stílus felbomlása, a stílusdiktátumok tarthatatlansága. Megjelentek az alternatív megoldások, az elődöktől, példaképektől és a főiskolai tanárok felfogásától eltérő, egyénileg kikísérletezett és megszenvedett önálló stílusok, látásmódok. Az „új hang” keresése és az elődöktől elszakadás érdemmé vált, mégha ennek minden következményét a korabeli mükritika, sőt maguk a művészek is csak később ismerték fel. Ekkorra a klasszicizáló tradíciókat, illetve az ideológiai és stiláris előírásokat egyértelműen elvetve, a modem, folytonos megújulásra törekvő szellemiség - Szebényiék felfogása - mindinkább érvényesül, majd uralkodóvá lesz. A nyitottság, az újat vállalás mentalitása a művészi tecnikában is meghatározó szerepet kapott. A művészi technika és formaképzés kitalálandó, megalkotandó, és ezzel együtt az alkotó egyéniség autonómiájának része lett. A lemezszobrászat, a hegesztés, forrasztás, kalapálás - minden kis- és gyáripari technológia - bekerült a modem művészet „nyelvi” eszköztárába. Ez az aktualitás és korszerűség elvárása volt, ami az egyetemes tudás és technológia elsajátításának igényéből (egy ismert polgári erény) született, és nem pusztán az avitt szocreál művészet elutasításából.47 „A magyar képzőművészet válaszút elé érkezett. A jelek már évek óta sokasodnak, az új jelenségek halmozódnak, s mind jobban érződik, hogy közeledik a mennyiség minőségbe átcsapásának az ideje, mikor is a tendenciák már jegecedési ponttá tömörülnek. Valami hasonló jelenség figyelhető meg, mint az 1908-10-es években, a Nyolcak és a magyar avant- garde, az aktivizmus megszületésekor. ... Varga Imre Prométheusza vagy Szebényi Imre Vetkőző nője (kalapált ólom) mutatja, hogy a megszokottól eltérő anyagok, technikák használata ugyancsak gyümölcsöző lehet.”48 Németh Lajos kritikája, amelyben az 1965-ös X. Képzőművészeti Kiállítás tanulságait veti papírra, a magyar szobrászat fordulópontjára utal. Hasonóképp fogalmaz több művészettörténész is. Az elemző írások egyetértenek abban, hogy a hazai szobrászat viszonya a szobrászat hagyományos hordozóanyagaihoz képest megváltozott. Az új anyagok és eljárások megjelenésével a technika, és ezzel a plasztika formai-konstruktív szemlélete került előtérbe. A kritika ezért az „új hullám”, vagy a „saját artikulációjú hang” kifejezéseket használja.49 Az ideológiaileg elkötelezett fórumok ugyanakkor üres formalizmusról beszélnek. A műalkotás esztétikai forrásai - mint az avant- garde óta mindig - a formaadás, megformálás kérdéseiből erednek, és ez gyökeresen szemben állt a szocialista képzőművészet „tartalom”- illetve „mondanivaló” - centrikusságával. Az „új hang” az egyre határozotabban jelenkező, ám a különféle klasszicizmusokkal szembenálló avantgárd irányzatok metaforája lett. Szebényi a X. Képzőművészeti Kiállításon több kalapált és lemezből hegesztett szobrát mutatta be. Az említett Vetkőző nő mellett az 1848 (Hős) lemezplasztikája jelentős szerepet játszik életművében. A tragikus pózba meredt, testetlen férfi alakját elrejti a szobor jelképszerű kontúrból és síkfelületekből kalapált, forrasztott varratokkal dekorált zsinórdíszes nemzeti viseletete. Történelmi emlékszobrászatról lévén szó, a szabadságharc ilyen megjelenítése távol állt a korabeli hivatalos felfogástól. „Szebényi Imre gyűrt, forrasztott, megtört horganylemezei - furcsamód - a gótika arányait, kalligráfiáját modernizálják, 1848 széllel14
