Hermann Róbert: Kecskemétiek a szabadságharcban IV. Gáspár András honvédtábornok (Kecskemét, 2005)

megesküdtem, azt hittem, köteles vagyok annak védelmében minden ellenség ellen harcolni." Sohasem volt szabadságpárti, tanácsadója nem volt, „és csak későn ismertem fel azt a tévutat, amelyre léptem, akkor már nem fordulhattam vissza." Büszkén vallotta, hogy kitűnő minősítése volt, „nincs jobb az egész hadseregben", és soron kívül terjesztették fel törzstisztnek.

283 Gáspárt másodszor szeptember 14-én hallgatták ki, Török Ignáccal, Nagysándor Józseffel és Lenkey Jánossal egy napon. A második kihallgatás alkalmával a vádlottaknak már a megfogalmazott vádakra kellett válaszolniuk: miért szolgáltak tovább október 3., majd a schwechati csata, végül a Függetlenségi Nyilatkozat után. A hadbíróság figyelmeztette a vádlottakat, nem hivatkozhatnak a magyar kormány terrorizmusára, hiszen az még 1848 októberében is lehetővé tette, hogy kötelezvény kiállításával (ti. hogy nem harcolnak Magyarország ellen), távozzanak a hadseregből. Gáspár arra hivatkozott, hogy az október 3-i nyilatkozatról és a magyar csapatok alsó-ausztriai hadjáratáról nem tudott, mivel a Mura mentén „én a legtávolabbi előőrsön voltam, és senkivel sem találkoztam." Csak amikor 1848 decemberében visszavonultak, tudta meg, hogy a es. kir. fősereg benyomult Magyarországra, s a magyar hadsereg ellenállni készül. „Én tudományos képzettség és neveltetés nélküli ember vagyok, közvitézségből vittem fel kapitányságig, ez szolgálhat mércének magatartásom megítélésében; megszoktam, hogy szentnek tartsam katonai elöljáróim parancsait, és sohase engedtem meg magamnak, hogy az okaikat feszegessem." Ismét hivatkozott arra, hogy esküt tett a magyar alkotmányra, „és valóban azt hittem, helyesen járok el, ha az országon belül minden támadás ellen megvédelmezem." Ráadásul nem volt senki, aki a dolgok állásáról felvilágosította volna, hiszen közvetlen parancsnoka, Bubna őrnagy időközben eltávozott, aki, ha marad, bizonyára felvilágosítja őt, s támogatja tanácsaival, „mert nagyon szeretett engem." Mórnál „vérző szívvel" teljesítette katonai kötelességét, ezt követően bevonult az ezredhez, s miután Görgei Vácott hadbírósággal fenyegette a kilépni akarókat, ő is belenyugodott sorsába. Amikor 1849. április 24-én értesült a függetlenség és a trónfosztás kimondásáról, „megértettem, hogy mint becsületes ember, a császárnak tett eskümhöz híven nem szolgálhatok tovább a magyar hadseregben, és az akkori körülmények között számomra, mint született magyar ember számára, csak egy kiút volt." Ezért kért betegségére hivatkozva szabadságot, s így április 24-étől egyetlen percig sem teljesített semmiféle szolgálatot, mert nem tartotta már összeegyeztethetőnek a lelkiismeretével. A vallomás felolvasása után megerősítette azt, s hozzátette, hogy az osztrák foglyokat minden alkalommal bajtársainak tekintette, megvédte és támogatta; az április 10-i váci ütközet után - amelyben nem vett részt - a kórházban felkereste a sebesült cs. kir. tiszteket, s közülük háromnak saját pénzéből 150 forintot adott.

284 Gáspár védekezését, ti. hogy április 24. után nem szolgált, megerősítette Nagysándor József és Damjanich János is.

285 Szeptember 26-ára Ernst elkészült a tárgyalásvezetői előterjesztéssel (votum informativum), s ebben röviden összefoglalta a vallomásoknak 283 Katona Tamás II. 136-137. o. 284 Katona Tamás II. 170-173. o. Katona Tamás kutatásai szerint a három tiszt Karl Gürtler szekerész hadnagy, Ferdinand Billimek, a 63. gyalogezred századosa, és Kari von Marenholtz, a 12. vadászzászlóalj főhadnagya volt. uo. 326. o. 285 Katona Tamás II. 175., 186. o. 76