Hermann Róbert: Kecskemétiek a szabadságharcban IV. Gáspár András honvédtábornok (Kecskemét, 2005)

a vádlottakat terhelő adatait, illetve a mentségükre felhozottakat. Megállapította, hogy - Gáspár András kivételével - valamennyi vádlott „csatlakozott a lázadó hadseregben való szolgálattételével a királyi hatalom fenntartása és a rend és nyugalom helyreállítása céljából Magyarországra bevonuló es. kir. hadsereg elleni, a magyar lázadó kormány által elrendelt erőszakos ellenálláshoz", s valamennyien harcoltak „az április 14-i debreceni országgyűlési határozatok végrehajtásáért, Magyarországnak a császárságtól való elszakadásáért és az uralkodóház kizárásáért, s ez által ezeket a határozatokat tettleg elismerték." Ezzel megvan a jogalap ahhoz, hogy a felségsértés bűntettével vádolják őket. Gáspárról úgy vélte, hogy mivel az „a felségsértő hadseregben semmiféle szolgálatot sem teljesített, és passzív magatartásával kellőképp igazolta, a nevezett határozattal szembeni rosszallását, nem kezelhető felségsértőként, csak a fegyveres lázadásban való részvétel miatt mondható ki bűnösnek", amit Gáspár el is ismer. Gáspár esetében nincsenek ugyan különösebb enyhítő körülmények, de nem szabad arról megfeledkezni - folytatta -, „hogy ő közhuszárból küzdötte fel magát kapitánnyá és századparancsnokká, tudományos nevelésben és magasabb képzésben nem részesült, és egy ilyen embert nem volt nehéz a Kossuth-párt üzelmeivel, a magyar alkotmányra tett eskü után hamis kötelességekre hivatkozva, letéríteni a helyes útról." Ernst számára ez külön alkalmat adott arra, hogy felhívja a hadbíróság tagjainak figyelmét: „hogy a vádlott, bár valamennyi, értelmi képességekben és képzettségben magasan fölötte álló vádlott társa nem átallotta harcolni Magyarország kinyilatkoztatott elszakadásáért is, a trón jogai elleni merénylet után nem kívánta tovább védelmezni ezt a rossz ügyet." Ezért Ernst azt javasolta, hogy Gáspárt tiszti rangja és Szent Vlagyimir rendjének elvesztése mellett tízévi várfogsággal büntessék.

286 A vádlottakat szeptember 26-án délelőtt kilenc órára a haditörvényszék elé idézték, ismét felolvasták neki vallomásaikat, s megkérdezték tőlük, megerősítik-e az elhangzottakat, s van-e még előadnivalójuk. Gáspár megerősítette vallomását, s még hozzátette, hogy százada már annyira demoralizálva volt, hogy nem tarthatta meg azt az uralkodó hűségén. Az altisztek benyomultak a szállására, s követelték tőle, hogy vezesse őket a horvátok ellen. Amikor felhívta a figyelmüket a katonai fegyelem szabályaira és a szolgálati út betartására, Huba őrmester azt felelte, „hogy vége már a szigorú fegyelemnek, beköszöntött a szabadság." A vallomások felolvasása után a hadbíróság tagjai előtt, a vádlottak távollétében olvasták fel a csatolt iratokat, majd a votum informativumot. Ezt követően a bíróság tagjai tanácskozásra vonultak vissza, s aztán rendfokozat szerint diktálták jegyzökönybe a javasolt ítéletet, amely megegyezett Ernst javaslatával. A vádlottakat kötél általi halálra ítélték, kivéve Schweidelt, akit lőpor és golyó általi halálra, és Gáspár Andrást, akit tízéves várfogságra, de az ítéletet még nem közölték velük.

287 Gáspár már szeptember 21-én megtudta a foglártól, hogy Vécsey Károlyt, akinek ügyét külön hadbíróság tárgyalta, halálra ítélték. „Ezt gondoltam is, - írta később emlékiratában - mert Vécsey nagyon rossz lábon élt a kamarillával, és annak egyik legfőbb tagjával, gróf Grünnével, a császár főhadsegédével. Ezt említette is előttünk Katona Tamás II. 204., 213-214. o. Katona Tamás II. 214-223. o. 77