Hermann Róbert: Kecskemétiek a szabadságharcban IV. Gáspár András honvédtábornok (Kecskemét, 2005)

vagy mondta tollba azokat. így a tárgyalás hangulata és tényleges lefolyása nem, csupán tárgysorozata állapítható meg belőlük.

281 A vádlottakat - ha nem is hermetikusan - de igyekeztek elzárni egymástól, így augusztus 26-án mindegyikük külön cellát kapott. Az ok valószínűleg az lehetett, hogy így akadályozzák meg a vallomások egyeztetését. így csak szeptember 26-án, a felvett vallomások felolvasásakor és ismételt hitelesítésekor találkoztak.

282 A tárgyalás első napján öt személyt, Aulich Lajost, Poeltenberg Ernőt, Láhner Györgyöt, Török Ignácot és Gáspár Andrást hallgatták ki; Gáspár volt az utolsó közöttük. A vádlottak kihallgatásának sorrendjében semmilyen törvényszerűséget nem figyelhetünk meg: két cs. kir. alezredes (Aulich és Török) és egy őrnagy (Láhner) mellett két kapitánnyal, azaz lovassági századossal (Poeltenberg és Gáspár) találkozunk. Közülük ketten szolgáltak a gyalogságnál (Aulich és Láhner), egyikük a mérnökkarnál (Török) és ketten a lovasságnál (Poeltenberg és Gáspár). A kihallgatás általánosságban (ad generalia) a személyi adatok közlésével kezdődött. Ezek a következők voltak: név, születési hely, életkor, vallás, családi állapot, a cs. kir. hadseregben való szolgálat kezdete, az alakulatok, amelyben szolgált, az elért legmagasabb rang, nyilatkozat, hogy megesküdött-e a hadicikkekre, s állt-e hadbíróság előtt, végül a magyar hadseregben elért legmagasabb rang. (A cs. kir. hatóságok nem ismerték el a magyar hadseregben elért rangokat, de a cselekmény súlyosságának megítélésénél figyelembe vették). A vádlottaknál két határnapot vettek figyelembe. Egyrészt 1848. október 3-át, tehát annak a királyi manifesztumnak a kibocsátását, amely feloszlatta a magyar országgyűlést, törvénytelennek minősítette Kossuth és társai ténykedését, az országot a haditörvények alá helyezte és Jellacicot nevezte ki teljhatalmú királyi biztossá. A haditörvényszék természetesen némi „rátartással" kezelte ezt a határnapot: a Délvidéken szolgáló tiszteknél 1848. október 10-étől számították azt az időpontot, amikortól fegyveres lázadásban való részvétellel vádolták őket. (A temesvári várőrség és főhadparancsnokság ugyanis ezen a napon hirdette ki az október 3-i manifesztumot.) A feldunai hadseregben szolgálóknál Windisch-Grätz október 17-i felszólítását, illetve az október 30-i schwechati csatát tekintették kiindulási időpontnak. A második dátum 1849. április 14., a magyar függetlenség kimondásának és a Habsburg-Lotharingiai-uralkodóház trónfosztásának napja volt. Azok a tisztek, akik ezt követően szolgáltak, felségsértés bűntettében voltak elmarasztalhatok. A bíróság azonban itt is engedett némi „türelmi időt." A vádlottak természetesen igyekeztek mindent megtenni, hogy cselekedeteik súlyát csökkentsék, s ezért vallomásaikban nagy teret szenteltek a magyar hatóságokkal szembeni konfliktusaiknak, s a magyar hadseregből való távozásuk akadályául szolgáló tényezők ecsetelésének. Gáspár röviden ismertette ténykedését, s a harci cselekmények közül csak az ozorai diadalban, a móri és a hatvani ütközetben való részvételéről beszélt. Hangsúlyozta, hogy „mivel az országgyűlés kimondta Magyarország függetlenségét, nem akartam tovább szolgálni", s ezért ízületi bántalmaira hivatkozva szabadságot kért. Mentségére elmondta, „hogy én politikai dolgokhoz semmit sem értek, és mivel az alkotmányra 1 Katona Tamás II. 29., 40. o. 2 Katona Tamás I. 181. és 193. o. (Schweidel József naplója). 75