Székelyné Kőrösi Ilona: Kecskemétiek a szabadságharcban II. Gáspár András honvéd tábornok (Kecskemét, 2002)

Péterné Fehér Mária: „Első a tűzben utolsó a hátrálásban” Lestár Péter és a 71. zászlóalj az 1848–1849-es szabadságharcban

let udvarán felszentelték zászlójukat, amit a harcok végéig meg tudtak őrizni. A parancsnokságot itt az újonnan kinevezett Guyon Richárd őrnagy vette át, aki a csapattal haladék nélkül Fehérvárra indult. Fehérváron rendezett táborba szálltak. Ivánka hadosztályparancsnokká lépett elő, a két Pest megyei zászlóaljon kívül vezetése alá tartoztak a nógrádi és borsodi önkéntesek is. A táborozás alatt Guyon folytonosan gyakorlatoztatta katonáit. Erős fegyelmet tartott, de erélyes, szeretetteljes magatartása miatt katonái hamarosan tisztelni, becsülni kezdték. A zászlóaljban csakhamar egységes közszellem alakult ki, melyre a bátorság és hazafiúi önfeláldozás lett jellemző.

35 Pár napi tartózkodás után a sereg Siófok felé indult, egészen Bozsokig jutottak. Itt a zászlóalj két századát a Württemberg huszárokkal előőrségbe állították. Közben Lepsény alatt folyton új csapatokkal szaporodott a magyar sereg. Mivel délvidéki harcokban edzett, gyakorlott honvédek érkeztek, Guyon zászlóalját tartalékba helyezték. A sereg fővezérletét Móga Jánosra bízták. A magyar hadsereg létszáma kb. 17.500 fő volt, amit 2.100 ló és 44 löveg egészített ki. A horvát haderő túlerőben volt, de a számbeli túlsúlyt a magyar tüzérség fölénye kiegyenlítette. A magyar sereg a horvát csapatok elől a pákozdi dombokig hátrált. Guyon zászlóaljához itt Pákozdon szeptember 27-én csatlakozott „a Kecskeméten alakult 318 legényből álló jól fölszerelt csapat, mely a zászlóalj 6. századát alkotta".

16 Lestár Péter élete ettől kezdve összefonódott a zászlóalj életével, harcaival, tetteivel. Ugyanazt az utat járta be, mit a zászlóalj egésze. (Személyes élményeit mindazonáltal csak két fennmaradt leveléből ismerhetjük meg.) Szeptember 28-án Pákozd mellett előőrsi szolgálatot teljesítettek épp a kecskemétiek. Szeptember 29-én a zászlóaljat csatárláncba állították. Alig egy órát vártak ebben a helyzetben, mikor a vörös öltönyös szerezsánokkal vegyes határőrök, a horvát sereg balszárnyán a hegyek alól felbukkantak. Ezzel megkezdődött a pákozdi csata. A csatát a kecskeméti önkéntesek alhadnagya Gömöry Frigyes így írta le 1848. szeptember 30-án Kecskemét főbírójához (Csányi Jánoshoz) írt levelében: „...Kilencz óra körül jött a Horvátok előcsapata az átelleni hegyeken felfelé. A második félszázadunkat Ivánka őrnagy és segéde felvezette a közellevő hegyek sziklás helyei közé. E félszázad vezére ekkor én valék s a legszélső helyet foglalám el öt derék legénnyel. A Horvátok előre nyomultak, a tüzelést megkezdők s tüzelés között húzódtunk az innenső hegyekre, hol jobb állo,s „...Parancsnokuk, daczára annak, hogy alig néhány szót tudott magyarul, velők noha törve, sajátszerű kimondás és szószerkezettel élve, de mégis mindig egyedül e nyelven beszélt és társalgott. Ez által rövid időn zászlóalja közszeretetét nyerte meg." Jóllehet előléptetései által egy idő után elszakadt a zászlóaljtól, mégis e zászlóaljat mindvégig magáénak tekintette. A zászlóalj tisztjeit később barátként kezelte. Regény és való 119. old. 3(

' Regény és való 121. old. Ugyanezt írta a visszaemlékezésében Hajagos Illés, Kecskemét 1848ban megválasztott polgármestere: „...Pákozdnál csatlakoztak a Guyon Richárd őrnagy vezénylete alatti 2. zászlóaljhoz, s ugyanott a jobb szárnyon Jellacic előhadát kemény puskatűzzel fogadták, s már az első támadásnál megállították". Hajagos idézett mű 77. old. 89