Székelyné Kőrösi Ilona: Kecskemétiek a szabadságharcban I. Szenttamástól világosig (Kecskemét, 1998)

Szalkay Gergely: Emlékek a VI-dik honvéd zászóalj történeteiből - A felvidéki s dunai hadjárat

Borzasztó a csata mind; de ez nagyszerűen borzasztó volt. - Halommal feküd­tek itt a holtak és haldoklók a merre szem látott mindenütt. Itt egyik kéz, a má­sik láb nélkül, amott két-három gránátos hever egymáson egyik halva már, a má­sik félkönyéken kérve a halált, amott ismét egy másik ég felé nyújtott kezekkel könyörög, hogy rá ne tapossunk. - Itt egy ló, lovag nélkül, amott egy másik lo­vagjával együtt hevernek egymáson, félig élve és nyögve, félig meghalva. Itt egy ágyú, amott egy lőszeres szekér tört kerekekkel, vagy ellőtt s lerogyott lovakkal. S a merre néz az ember mindenütt vér, mindenütt halál! és az ember mindezt borzadás nélkül, mintegy kedvtelve nézi ott, mintha éppen úgy kellene lennie; míg hon, ha rágondol és vissza varázsolja emlékeibe e borzasztó csata téreket, felborzad s égfelé állnak hajszálai! és azt kérdi miért kellett annak úgy lennie? ­Isten! te tudod ki idézte elő, mi-e vagy azok, kik népeid legszentebb jogait láb­bal tiporják? Egy karcsú deli lovag nyargalázott itt közöttünk szép angol paripán, polgári köntösben, és zsidós sapkával fején, és lovagvesszővel kezében, mindig ott; hol leghevesebb volt a csata, hol legsűrűbben bömbölt a halál; tört magyar szavak­kal buzdítva s bátorítva honvédeinket „elereé elereé! bátrán! bátrán! elereé magyar! szurony szegééi ha gyün lovas massen formier! elereé!" - ezek voltak szavai. 165 - És ez egyszerű lovag a lovag vesszővel kezében Guy on volt, a csatá­nak lelke. О volt, ki mindenütt jelenlétével, hideg s rettenthetetlen bátorságával, bátorságot öntött a félénkbe, új életet a már csüggedőkbe, és gyors segélyt vará­zsolt oda, hol gyenge volt az erő; szóval ő eszközölte a győzelmet! És másnap néhány huszárokkal átvágván magát az ellenség táborán, már Ko­máromban termett, ott is életet öntendő a már csüggedőkbe. Tehát tisztelet és hála az érdemnek! 166 Nem hallgathatom el mellőzéssel itt, még egy fiatal honvédnek tettét, noha, sajnálom, hogy nevére nem emlékezhetem: Ez Petőfi főhadnagynál magány szolgálatban lévén hátul volt a podgyász szekereknél, és midőn meghallotta az ágyúzást, elindult: hogy felkeresse a zászlóaljat, de azt nem találhatván olly könnyen, a sok között, a csatárokkal együtt fegyver nélkül bement a városba, s onnan egy fegyverrel vállán és egy golyóval jobb czombjában jött hozzánk, mellyet fennállva ott a csatahelyen vágott ki orvosunk a hús közül, s miután be­kötötte ismét beállt a csatározók sorába, és csak a harcz végével küldhettük hát­ra a kocsikhoz. Sötét estig űztük az ellenséget, hegyeken, völgyeken és erdőkön keresztül, és csak midőn sötétedni kezdett álltunk meg egy hegynek tetején, hol kiállítván őreinket, jó tüzeket raktunk, 167 mert hideg volt és reggelre nagy dér lett. Másnap nem láthatánk őket többé sehol, csupán a falukban hallottuk hogy egész éjjel mentek Esztergom felé. Mi azonban egyenesen Komárom felé vettük utunkat, melly alá 22-én reggel megérkeztünk, kimondhatatlan örömére, a sokat szenvedett lakosság és katona­ságnak. Sok bajjal jutottunk ugyan be, mert noha ágyúk és szuronyok nem sze­gültek is ellenünk, de egy más szinte hatalmas ellennel kellett megküzdenünk. 47

Next

/
Oldalképek
Tartalom