Székelyné Kőrösi Ilona: Kecskemétiek a szabadságharcban I. Szenttamástól világosig (Kecskemét, 1998)
Szalkay Gergely: Emlékek a VI-dik honvéd zászóalj történeteiből - A felvidéki s dunai hadjárat
gyózó folyama csillámlott itt-ott, a nap sugáritól szivárvány színt játszva szemeinkbe, mellyet nyugatra a hegyek koszorúztak, délre pedig az alföld határtalan rónái délibábos tüneményei kápráztatták merengő szemeinket. - Közelebb a síkon Windischgrätz 161 nagy tábora vonult Kerepestől Pest felé, lovasság és gyalogság, ágyuk és szekerek, hosszú homályos vonalok és tömegekben mozogván, mint hangyák előttünk, míg a napfényben tündöklő fegyvereikről egy-egy villám czikázott fel vizsga szemeinkbe. Gyönyörű látmány volt ez! mellyet még gyönyörűbbé tett azon édes érzet, hogy a büszke Windischgrätz, ki azon hiedelemmel jött be Magyarhonba, hogy a rebellis csordákat egy vacsorára fel fogja falni, megszégyenülve, győzhetlen osztrák hadseregeivel futva távozik előlünk! Előcsapataink ágyúikból néhány jóéjszakát küldvén utánok, estvefelé Kerepes alá érkeztünk, hol az egész hadsereg táborba szállott, másnap April 8-án a Húsvét szent ünnepeit megünneplendők. - És Kossuth Gödöllőn azon ágyban hált, mellyben 24 órával előbb Windischgrätz alutt, ha tudott aludni. April 9-én egy hadtest hagyván hátra Aulich vezérlete alatt; Vörösegyházán keresztül Vácz felé nyomultak, és egy hegy alatt táborba szállottunk. 162 April 10-én komor, borús reggelünk volt, midőn megindultunk Vácz felé, s csakhamar elkezdett esni, és nagy cseppekben hullott alá az eső, de mi mentünk, mendegéltünk, vígan haladván előre mint legjobb időben. Már látszottak Vácznak tornyai, s a székesegyház kettős tornyával és kúpfödelével, kétes mosollyal hunyorgatott felénk a széltől zaklatott felhők megszaggatott foszlányi közül, midőn egyszerre megdördültek az ágyuk, jelentvén hogy itt vendégek vannak, kik nem szívesen akarnak befogadni bennünket. Azomban mi mindezzel mit sem törődve, hogy megmutathassuk jogainkat, miszerént minket illet a tanya, háborítatlanul előre nyomultunk. Azomban az aprajára került a sor, sűrű puskaropogás reszkettette meg a zavaros levegőt, egymást érve repült a halál jobbra és balra, mitsem törődve az egyre zúgó záporral. Folyt a víz, vegyítve s pirosra festve a patakzó vértől, és mintegy másfél óra alatt miénk volt Vácz. Az erőszakos vendégek pedig, miután vezérük Götz tábornok 163 is elesett, vagy tetszett nekik, vagy nem, elhagyni a száraz menhelyet, gyorsan futottak végig, a két Vácz hosszan elnyúló pár utczáin, egyre hullván le jobbra és balra a sártengerbe, és mi egyre űztük őket, keresztül a városon be a hegyek közé. Honnan estve felé visszatérvén Kis-Váczon felül megtelepedtünk, mire az eső is elállt, és a nap örömmel mosolygott szemeinkbe. April 11-én megindultunk a Naszál hegyen által, Rétság, Nagy-Oroszi, Ipolyság, Szánton satb. keresztül, és semmi ellenségre nem találván 17-én Léva alá érkezvén a Garam folyó mellett letelepedtünk. Itt láttunk ismét néhány ellenséges csapatokat, túl a víz mentében lefelé haladni. Még az nap és éjjel elkészült hidunk a Garamon, és mi 18-án egész hadseregünkkel átkeltünk rajta, s néhány apró falukban elszállásoltunk. És mivel tudósításaink aszerént hangzottak, hogy közelében sehol sincs ellenség, mivel a mi 45
