Székelyné Kőrösi Ilona: Kecskemétiek a szabadságharcban I. Szenttamástól világosig (Kecskemét, 1998)

Szalkay Gergely: Emlékek a VI-dik honvéd zászóalj történeteiből - A rácz hadjárat

hogy nyakra főre, ki merre látott, kezdettek széjjel futni a nélkül hogy ellenség­nek színét is láthatnák; és csak sok biztatás, gúny és halálfenyegetések által sükerült nagy nehezen visszatarthatnunk őket, miután egy századot ellenük for­dítottunk, azon világos parancsai: hogy ha meg nem állnak s vissza nem térnek tüstént lőjjenek közükbe. Midőn ezt hallották és látták hogy komolyan készül­nek embereink a parancsot teljesíteni, akkor megállottak és csakugyan hátunk megé vissza húzódoztak, hogy ha jönnek a ráczok annál könyebben elfuthassa­nak, mivel - mint mondták - ők nem azért jöttek oda, hogy magukat agyon lö­vessék. Hasztalan mondók nekik, hogy ha mind elfutunk, majd Kecskemétre is eljönnek a ráczok utánnunk; mert csak azzal biztatták magukat, hogy az mégis egy kicsint messze volna nekik, és aztán mi ne eresszük ám őket annyira. És ez csakugyan igen szép philosophia volt, mellyre nevetnünk kellett daczára a szívrázó látványnak. Mintegy két óra hosszáig tarthatott, míg a menekvők utolsó csapata eltűnt sze­meink elől és kiküldött kémőreink vissza jöttek azon hirrel: hogy a ráczoknak híre sincs Temerinen innen, hanem az onnét kivonult hadsereg Ó-Kéren alul szállott meg táborban. 90 Ezen hírekre mégis visszanyerték a mi nemzetőreink bá­torságukat, és elfoglalták előbbi táborhelyüket. 91 - Harmadnapra azomban csak­ugyan elbúcsúztak tőlünk, vissza térendők régóhajtott tűzhelyeik s kedveseik­hez; gondolván, csináljatok ti a mi tetszik ráczaitoknak bánjuk is mi, csak haza mehessünk sóhajtozó kedveseinkhez szüretelni. Hlyen az ember, mit törődik ő a más bajával, míg neki jól megy a dolga?! Ekkor elhagyták a mieink a sziregi sánczokat is, miután már mindenfelől ráczoktól környezve, olly csekély erővel megtartani lehetlennek hitték. Septemb. 16-án Ó-Kéren támadtak meg bennünket. De szokásuk szerént is­mét mesziről elkeztek durogatni, és midőn mi feléjök közeledtünk, azonnal hát­ráltak. Azomban csaknem elfogtuk ágyúikat, mert a Bara árkán végig húzódván zászlóaljunk csak azt vették észre midőn mintegy száz lépésnyire tőllök felbuk­kantunk, de mégis mielőtt elérhettük volna őket, mint a kit az ördög visz, úgy kotródtak Temerin felé a nélkül hogy többé vissza tekintettek volna. Naponként borzasztó látmányok tűntek itten szemeinkbe. Kissebb vagy na­gyobb távolban tőlünk, majd egy pusztai tanya, major vagy gabona asztag, majd egy falu vagy város láng és füst oszlopai tűntek fel előttünk a láthatáron; s már újság sem volt előttünk olly minden naposok voltak az égések, mintha annak ép­pen úgy kellene lenni, mintha meg sem akarnának szűnni többé, míg leend a vi­lágon valami éghető! Egy szép csöndes éjszakán, előőrseink egyike fellármázta a tábort hogy jönnek a ráczok, és lámpásokkal nyargalóznak a kukoriczák között; (mintegy félóra já­rásra előttünk sok kukoriczák voltak) és mi csodálkoztunk: hogy tán megbolon­dultak, ellenség előtt lámpással mutogatni magokat. Azomban fegyverbe lépett a zászlóalj, és mi főnökömmel együtt kinyargaltunk az őrtanyára és néztük a csodát; és láttunk jobbra is balra is, előre is hátra is futkosni, el-el tűnni, ismét előbukkani, több bolygó tüzeket, az úgynevezett lidérczeket vagy tüzes embere­29

Next

/
Oldalképek
Tartalom