Katona István: A kalocsai érseki egyház története II. (Kalocsa, 2003)
örökkévalóság rögös útján. Előtte való napon írásba foglaltatta végakaratát könyvtáráról, legértékesebb és legkedvesebb földi kincséről: 1035 „Mi zajezdai báró Patachich Ádám... emlékezetül adjuk... hogy a főegyházmegye javára a régebben létező káptalani könyvtárat a magunkéval egyesítettük és így a magunkét és a káptalanét egyesítve az utánunk következő kalocsai érsekeknek, valamint a kalocsai érseki egyháznak és a káptalannak adtuk, ajándékoztuk és juttattuk, amint jelen levelünkkel közös használatra, élvezetre és birtoklásra örökké és visszavonhatatlanul adjuk, ajándékozzuk és juttatjuk, úgyhogy egyáltalán senkinek sem áll szabadságában abból valamit elidegeníteni, sem pedig azt saját költségünkön készített helyéről elmozdítani. Melyek hiteléül ezen saját kezünkkel aláírt és saját pecsétünkkel megerősített adomány levelet a tisztelendő káptalannak kiadtuk. Kelt Kalocsán, 1784. június 18-án. Ádám kalocsai érsek." Hogy pedig ezt a hatalmas, mintegy 17 ezer kötetre rúgó kincset az őrök nemtörődömsége folytán el ne pusztítsák és szét ne hordják, a könyvtár igazgatójának bőséges fizetést rendelt és segédet adott melléje, hogy a könyvek rendezésében segítsen. 1036 Mikor én 1780-ban a könyveknek az új könyvtárba való átszállítása ügyében Kalocsán vendégeskedtem, még nem remélhettem, hogy valamikor én fogom betölteni ezt a tisztet és ilyen jótéteményben részesülök, 1037 pedig már akkor, mikor rendünk, melynek 23 éven át tagja voltam, szomorú romlásakor szinte magamon kívül voltam, a legszeretetteljesebb levélben hívott meg magához. Akkor azonban ennek a jóakaratú meghívásnak nem tudtam eleget tenni, mivel Mária Terézia a királyi kegye az egyetem történelmi tanári tisztségében, amellyel már azelőtt megbízott, megerősített. Ez a férfi olyan jó volt hozzám, s olyannyira megérdemli a dicséretet, amennyire ez egy valóban erényes embernek kijár; páratlan műveltséggel bírt, s szívében régtől fogva derűs volt; bőkezűsége kifogyhatatlan, szelleme meghaladta az emberi természetet és nagyobb volt, mint azt a halandók hinnék: dicséretére kötetekre lenne szükség. Időközben egyre jobban gyengült, július 16-án újra meggyónt, 17-én megáldozott, kérte az utolsó kenetet és a teljes feloldozást. így a végső küzdelemre szabályosan elkészülve nemcsak a kalocsai érseki káptalan, melyet napról napra új jótéteményekkel halmozott el, nemcsak a váradi és kalocsai egyházmegye, melyeknek 25 évig állt az élén atyai gondossággal, nemcsak a budai egyetem, mely az ő hét éves elnöksége alatt csodálatos virágzásnak indult és az ő halála után máshová költözött, hanem az egész horvát és magyar nemzet nagy fájdalmára - annak születését, ennek tisztségeit köszönhette - 1784. július 19-én este 6 óra tájban elhívatott, hogy hatalmas érdemeiért elnyerje jutalmát. 1035 L KFL. II. 1. b. 3. 64 r . 1036 A kalocsai érseki könyvtár Patachich által történt megalapítására, az érsek intézkedéseire, valamint a könyvtár elhelyezésére és állományára I. Winkler: Érseki kastély és könyvtár 32-36.; Vértesy Miklós: Patachich Ádám ősnyomtatvány-gyűjteménye. In: Magyar Könyvszemle 84 (1968) 54-61.; Boros István: A Kalocsai Főszékesegyházi Könyvtár kéziratkatalógusa. 1850 előtti kéziratok. Bp. 1989. 1012.; Uő: Főszékesegyházi Könyvtár 31-34.; Szelestei N. László: Művelődéstörténeti források a Kalocsai Főszékesegyházi Könyvtár Kézirattárában. In: Magyar Könyszemle 110 (1994) 193-198. 1037 Katona, ahogy később írja is magáról (l. Sematizmus II. 8. fej.), 1790-ben költözött Kalocsára és ekkor vállalta el a könyvtárosi tisztet. Könyvtári munkásságára még I. Winkler Pál: Katona István történetíró és a Kalocsai Főszékesegyházi Könyvtár. Utóhang a Katona-ünnepséghez. In: Kalocsai Néplap 1932. 52. sz. 2. 239
