Katona István: A kalocsai érseki egyház története II. (Kalocsa, 2003)

CCXIV. Az volt az akarata, hogy szerényen temessék el. Három napi ünnepélyes gyászszertartás után július 21-én, este 6 óra tájban az érseki székesegyházban nagybátyja mögé helyezték koporsóját. Sírkövén vörös márványba belevésték nemzetségi címerét és a következő feliratot: „ A jóságos, hatalmas és magasságos Istennek. Ide akarta tétetni hamvait Magyarország nagy főpapja, az előkelő származású, kivételes műveltségű, egyházi és világi szónoklatban, tanácsadásban jeles zajezdai báró Patachich Ádám. Először nagyváradi püspök és Bihar megye főispánja, majd kalocsai érsek, a Szent István apostoli királyi lovagrend nagykeresztese, a császári és apostoli királyi felség belső államtanácsosa, a magas hétszemélyes tábla társbírája és ülnöke, végül a budai királyi egyetem szenátusának elnöke, aki jámborsága és bőkezűsége számos jelét itt hagyva meghalt 1784. július 19-én, életének 69. évében." A sírfelirat szerzője szerint Patachich 1716-ban született,

1038 Gánóczi szerint 1715-ben. De a római naptárak, az úgynevezett „Cracas", azt állítják, hogy 1717-ben; megerősítik ezt a pápai iratok, melyek 1760-ban 43 évesnek mondják. A budai egyetem is lerótta kegyeletét jóságos atyja és szenátusának érdemdús elnöke iránt augusztus 9-én. Az emlékbeszéd megtartását rám bízta, amely feladatot annál szívesebben vállaltam, mert hét éven át számos esetben tapasztaltam őszinte pártfogását.

1039 1038 Katona rosszul számolt, ugyanis az érsek a sírfelirat alapján 1715-ben született. 1039 Patachich Ádám 1715. február 18-án született Patachich Miklóstól és a család másik ágából származó Patachich Prudenciától. Zágrábi, grazi, bécsi s végül római tanulmányok után Verbovecen, a családi birtokon plébánoskodott, majd apátsági és prépostsági javadalmak elnyerését követően az 1751. évi országgyűlésen a királynő címzetes növi püspökké és magyar kancelláriai tanácsossá nevezte ki. Hét évig hivatalnokoskodott Bécsben, majd 1758-ban a megürülő váradi püspöki székbe került. Székhelyén a székesegyház építésének folytatása és a papnevelde tanrendjének átszervezése mellett a tudós és művészi hajlamú főpap püspöki palotát építtetett, lelkes könyvgyűjtésével megalapozta későbbi nagyhírű könyvtárát, házi színpadot állíttatott fel, valamint lovardát létesített. 1776-ban a királynő Kalocsára helyezte át: Málnási szerint azért, mert tiltakozott az ugyanebben az évben felállított váradi görögkatolikus püspökség terve ellen, mely az egyházmegye híveinek háromnegyedét kivonta a római szertartású váradi püspök joghatósága alól. L. Bunyitay-Málnási: Váradi püspökség IV. 346-348. Miután elfoglalta új főpapi székét, Patachich az udvar elképzelésit követve végrehajtotta a kalocsai főkáptalan átszervezését, melynek során a testület öt új stallummal bővült (három főesperesi és két mesterkanonoki tisztséggel), továbbá a kanonokok, a székesegyházban szolgálatot teljesítők és a szemináriumi prefektus számára az érseki pénztárból állandó és megnövelt fizetést szabtak meg. Egyben a megnövekedett létszámú testület számára - ugyancsak felsőbb utasításra - öt új kanonoki ház is épült. Az új főesperesi stallumoknak megfelelően Patachich az eddigi alesperesi kerületekből főesperesi kerületeket hozott létre (székesegyházi, tiszai, bácsi), továbbá, ahogy egy 1776 decemberében készült jegyzékből kiderül, ekkor alakultak ki az alájuk tartozó alesperességek, valamint azok pontos határai (székesegyházi főesperesség: felső kalocsai alesperesség, valamint bajai - vagy alsó kalocsai - alesperesség; bácsi főesperesség: zombori - vagy felső bácsi - alesperesség, valamint alsó bácsi alesperesség; tiszai főesperesség: szentmariai - vagy felső tiszai - alesperesség, valamint zentai - vagy alsó tiszai - alesperesség). A jegyzéket l. KFL I. 1. a. Generállá de Archidioecesi, Vegyes iratok 1776. december. Még I. Winkler: Kalocsai és bácsi érsekség 4L; Gyetvai: Egyházi szervezés 168. Az érsek egyébként azt folytatta, vagy kezdte újra Kalocsán, amit Váradon félbehagyni, illetve otthagyni volt kénytelen: tovább gyarapította könyvtárát, amelyet élete végén a káptalani könyvállománnyal egyesítve egyházára örökített, illetve mintegy kárpótolva magát a befejezés előtt álló váradi püspöki palotáért (melyet - mint Esterházyhoz irt leveléből kiderül - nem 240