Katona István: A kalocsai érseki egyház története II. (Kalocsa, 2003)
67. BÁLINT 1619-től XXXVII. *A szepességi történelmi emlékek szerint 207 Lépes Bálint 1604-ben „aradi prépost, győri őrkanonok" volt, akit Pethe Márton Lengyelországba küldött. 208 Egy 1608. február 1-én kelt okiratban mint „knini püspök" szerepel; 209 egy másikban, amely ugyanazon év április 19-én kelt, „választott veszprémi püspök". 210 Ekkor kötött Ausztriával és Morvaországgal szövetséget és Rudolffal szemben Mátyással tartott. 211 Révai 212 már jutalmazás az uralkodó részéről nem maradt el: hazatérése után Napragi szerémi, majd 1597. áprilisában erdélyi püspök lett. Ám a fejedelemség viharos korszakában nem tudott talpon maradni: 1600-ban eltávozott Magyarországra, mert Mihály vajdával már nem tudott kiegyezni, majd 1601-ben az erdélyi rendek száműzték. A hazatérő, jövedelmeitől megfosztott egyházfő a pozsonyi prépostságot kapta. Az 1603-as országgyűlésen újra politikai szerepet vállalt: követséget vezetett az uralkodóhoz, mely a zsoldosok kihágásait tartalmazó emlékirat átadásával volt megbízva (A küldöttség megbízólevelét l. MOE X. 273.). 1604-ben az udvar - ismerve Bocskaihoz fűződő régi kapcsolatát Forgách Ferenccel együtt a fellázadt főúrhoz küldte, ám a tárgyalások nem jártak sikerrel. Az elkövetkező évek során az 1607-ben esztergomi érsekké választott Forgách politikáját követte: 1606ban ellenezte a béketárgyalásokat Bocskaival, 1608-ban pedig az érsekkel együtt tiltakozott a bécsi béke törvénybe iktatása ellen. Az udvar honorálta buzgóságát, 1606-ban veszprémi püspökké nevezte ki, majd 1607-ben a győri püspökség adminisztrátorává, végül 1608-ban kalocsai érsekké emelte (a pápa 1610-ben erősítette meg méltóságában. L. Hierarchia catholica IV. 156.). Karrierje 1614-ben törött meg: ekkor a magyar rendek kívánsága szerint szembehelyezkedett II. Mátyás Erdély elfoglalására vonatkozó tervével, ami berekesztette előtte a további emelkedés útját. Talán ennek volt köszönhető az is, hogy 1615-ben, Forgách Ferenc érsek halála után hiába kérte az uralkodónál, hogy rangjának és életkorának megfelelően őt nevezze ki a prímási székbe, Mátyás választása a fiatalabb Pázmány Péterre esett. Napragi Demeter 1619. március 25-én halt meg; a győri székesegyházban temették el. Fontos adalék vele kapcsolatban, hogy a források szerint a Mohács utáni érsekek közül először nevezett ki helynököket a kalocsai egyházmegyében, így 1612-ben Vásárhelyi Gergely pécsi jezsuita misszionárust, 1618-ban pedig Paolo Torelli raguzai világi papot, aki a „bácsi apát" címet is viselte. L. Molnár: Kalocsai érsekség 149. Még l. a 3. jegyzetet. Napragi Demeter személyére még l. Kollányi: Esztergomi kanonokok 188-189.; Jenéi: Napragi Demeter; Győregyházmegyei Almanach 48-49. 207 Wagner: Analecta III. 97. 208 Pethe Márton a szeptember 5-i sikertelen váraljai rekatolizációs kísérlet után küldte Lépes Bálintot és Andaházy Gáspárt Krakkóba, hogy a lengyel királyhoz, továbbá a pápai nunciushoz és a krakkói püspökhöz címzett segélykérő leveleit kézbesítsék. L. uo. 209 Katona: História eritica XXVHI. 777. Ez a titulus már Lépes 1605. augusztus 16-án kelt királyi tanácsosi esküjében is szerepel. L Királyi Könyvek 5.255. 210 Katona: História eritica XXVITJ. 783. 211 Lépes Bálint a magyar rendek képviseletében kötött szövetséget az osztrák és különösen a morvaországi rendekkel; a szövetség Mátyás főherceg és a magyar nemesség összefogásának eredménye volt, mely a török háborút az 1606. évi békekötések ellenére is folytatni kívánó Rudolf császár és prágai környezete megbuktatását tűzte ki célul. Minderre még l. Ágoston Gábor-Oborni Teréz: A tizenhetedik század története. Magyar századok. Bp. 2000. 27-28. 212 Révay Péter (1568-1622) báró, koronaőr. A magyar korona történetéről szóló műve, melyre Katona 57
