Katona István: A kalocsai érseki egyház története II. (Kalocsa, 2003)

papnak? Én úgy látom, hogy az olyan, aki hivatásából kifolyólag kéri a lelkek gondozásának kegyelmét és a dogmatikában hivatásánál fogva kiképezi magát, könnyebben elnyeri azt, mint az, aki a szerzetesi kórust és tarisznyát tartja első dolognak, a lelkipásztorkodást pedig csak esetlegesnek. Ami a IV. pontot illeti, nyugodtan bízom császári-királyi felséged kegyében, hogy jóságos oltalomlevelében egyáltalán nem a helyi főpásztorokat értette erőszakos és törvénytelen háborgatok alatt, akik egyházmegyéjükben jobb irányításra törekszenek a lelkek javára és a katolikus vallás gyarapodására joghatóságukat gyakorolják, mikor új plébániák felállításáról és a régiek új és gondosabb segítőtársakkal való megerősítéséről van szó. Mert ha az egész rám bízott nép vérét az én kezeimen fogják keresni, hogyan helyezem őket az Üdvözítő oldalára, ha idegen, emellett teljesen ismeretlen pásztoraim vannak? Mindenesetre nehéz nekem saját lelkemet rájuk bízni, de még nehezebb az általuk végzett lelkipásztorkodásról az Úristennek számot adni. CXXII. Végezetül, ha nem engedik meg nekem, hogy a szerzetesek kezén levő leányegyházakat plébániákká emeljem vagy az általuk vezetett plébániákat visszaszerezzem és világi papokkal töltsem be, szükséges lesz az itteni papi szemináriumot, melyre az apostoli szentszék lelkiismeretben kötelezett és amelyet felséged legkegyelmesebben jóváhagyott és megerősített, megszüntetni, a papnövendékeket szélnek ereszteni vagy egészen halálukig a szemináriumba bezárva tartani, hogy a már kiérdemesült, a lelkipásztorkodásban sok éven át elfáradt plébánosok helyére alkalmazzuk azokat; vagy kénytelen leszek őket, miután a szemináriumban alkalmas kiképzést nyertek, más egyházmegyékbe elbocsátani. És milyen előrehaladást lehet majd remélni az én főegyházmegyémnek? Mikor jő majd el az a kor, amely látja a kalocsai érsekséget régi virágzásába és fényébe visszaállítva? Mindenesetre semmivé fognak válni a kalocsai egyház talpra állításáról fogant legjobb szándékok. Innen van nekem legszentebb császári-királyi felséged kegyes trónjához azon alázatos, hódolatteljes kérésem, hogy kegyeskedjék veleszületett jóakaratával és igazságosságával királyi oltalomlevelének értelmét a boszniai rendtartomány számára bővebben közölni, nehogy megpróbálják a megyéspüspökök főpásztori hatalmát akadályozni vagy bármi módon zaklatni. Szerény véleményem szerint elegendő lenne, ha a jó szolgálatot tett szerzetesek a jóságos császári-királyi oltalomlevél engedélyével azokban az egyházmegyékben maradnának meg a plébániák vezetésében és birtokában, amelyekben még most is paphiány van vagy amelyekben nincs saját egyházmegyei papnevelő intézet felállítva (mert mégis jobb, ha a nép előtt már ismert szerzetesek végzik a lelkipásztorkodást, mint máshonnan befogadott és más egyházmegyéből elbocsátott műveletlen, netalán botrányos életű papok); a megyés főpásztoroknak azonban, akiknek saját, jól fölszerelt papnevelő intézetük van, meg kell, hogy maradjon a mindenképpen szabad cselekvési jog akár a leányegyházak plébániákká emelésére, ha a lakosság szükséglete kívánja, akár ezeknek valamint a már meglévőknek saját papjaikkal való betöltésére; egyébként határozottan föl kell menteni őket a szeminárium, mint fölösleges és szükségtelen dolog létesítése és fönntartása alól..."

729 729 Mint alább Katona is helyesen következtet rá, az érsek kérésének engedett a kancellária, egyben 155