Katona István: A kalocsai érseki egyház története I. (Kalocsa, 2001)
A kalocsai érseki egyház története
oklevélből, mely „a kalocsai érsekséget üresedésben levőnek" mondja.832 Miklós erre teljesítette fölajánlását, Brandát hazarendelték, őt pedig visszahelyezték az érseki székbe.833 Erre lehet következtetni a Batthyány-kéziratokból: „1411. szeptember 24-én Gaetában Miklós kalocsai érsek fölajánlott 2000 forintot XII. Gergelynek, 1000-et elődjéért Jánosért, Miklósért 800-at, Lajosért 2000-et, Istvánért, másik elődjéért 2000-et." Nemcsak azért volt tehát akkora kavarodás a kalocsai érsekek sorrendjében, mert ekkor voltak a viszályok a pápaság körül s mindegyik más és más érseket nevezett ki, hanem azért is, mert a megválasztott érsekek a zavargó ország közszükségletei miatt nem tudták szokásos fölajánlásukat teljesíteni. Egyébként azt a szokást, hogy elődjeikért is eleget tegyenek, V. Márton a konstanzi zsinaton a következő szavakkal törölte el:834 „Az ilyen tartozás az utód javadalmára ne menjen át." Láttuk föntebb, hogy a kalocsai kanonokok száma 6-ról 7-re emelkedett. A bácsiaké ennél nagyobb volt, amint egy 1412-es rendelkezésen szereplő nevekből kitűnik: „György prépost, Mátyás olvasókanonok, Imre őrkanonok, Tamás éneklőkanonok, Jakab székesegyházi, Mihály, szegedi, János szerémi főesperes és számos más kanonokok, akik a bácsi egyházban Istennek szolgálnak."835 48. BRUNSEIII. ANDRÁS 1413-tól CCXXXVIII. *S(srunsei II. Andrást a római jegyzőkönyvek 1413. január 4-én kalocsai érseknek nevezik. Farlati ezt így közli:836 „1413. január 4-én betöltötték a kalocsai és bácsi egyesített egyházakat, mely boldogult Krizogon halálával megüresedett, Brunsei András 832 Uo. 58. L. Zsigmondkori Okit. II. 7457. sz. 833 Branda de Castiglione a kor egyik Európa-szerte ismert itáliai egyházi vezetője volt. 1350-ben született, kánonjogi képzettséget szerzett, majd 1404-től piacenzai püspök volt. 1410-ben pápai követként érkezett Magyarországra, ahol szentszéki kinevezéssel a főegyházmegye kormányzója (administrator in spiritualibus et temporalibus) lett. (A magyarországi oklevelek 1410. május 24 — 1415. november 26. között üresedést jeleznek az érseki székben, l. Engel: Archontológia I. 65.). Egyidejűleg a szerémi püspökség kormányzatát is megkapta XXIII. János pápától (1410-1415), majd évekig a veszprémi püspökség adminisztrátoraként szerepelt. 141 l-ben bíborossá lett, majd 1412-ben elhagyta Magyarországot, s hosszú élete során még állt a franciaországi lisieux-i egyházmegye, valamint római szuburbikárius püspökségek élén is, több ízben pedig németországi pápai legátus volt. Magas életkorban, 1443-ban halt meg. Személyére még l. Mályusz: Egyházi társadalom 175.; Uő: Zsigmond király 214.; Udvardy: Kalocsai érsekek 260-261. 834 Hardt: Concilium Constantiense I. 1027., 1064. 835 Miklós érseket (akit korábban a Korbáviai arisztokratacsalád tagjának tekintettek) 1408. december 19 — 1410. május 29. között említik a magyarországi oklevelek választott érsekként (l. Engel: Archontológia I 65.). Miklós érsek-aki az őt az érseki székbe juttató Zsigmonddal szemben a kor egyik ellenpápáját, XII. Gergelyt (1406-1415) támogattc - Itáliába távozott, az általa törvényesnek tekintett pápa udvarába. A halál is itt, Gaetában érte. Személyére még l. Udvardy: Kalocsai érsekek 258-259. 836 Farlati: Illyricum sacrum V. 460. L. Zsigmondkori Okit. IV. 17. sz. 223
