Katona István: A kalocsai érseki egyház története I. (Kalocsa, 2001)
A kalocsai érseki egyház története
volna sajátítaniuk, de annyira járatlanok voltak a hadtudományban, annyira a semmittevésnek és dőzsölésnek éltek, hogy nem lehetett köztük alkalmas vezért találni, hanem egy vonakodó szerzeteshez kellett fordulni. A magyarok két igen gyászos, végpusztulással fenyegető vereséget szenvedtek: a tatároktól a Sajó folyónál, a törököktől Mohácsnál, mindkettőnél a király tekintélye, ott IV. Béláé, itt II. Lajosé annyira lecsökkent már, hogy rendelkezéseiket megvetéssel fogadták. Pedig a királyi tekintélynek ez a megvetése, mint egyébként is, úgy továbbra is végpusztulást hozhat erre az országra. CCCXIII. Bár Tomorit ilyenképpen méltányosan ki lehet menteni, de a kárt, melyet ez a vereség érseki egyházának okozott, immár harmadik évszázada nem lehetett még teljességgel helyrehozni. Egyetlen egyházmegye sem szenvedett Szulejmántól akkora károkat, mint a kalocsai és bácsi. Mert másutt, mikor győzelmesen Budára tartott, egy részt tarolt le, de a kalocsait és bácsit teljesen elpusztította. Mohács után győztes seregét Buda felé indította és - Brodarics szerint1150 - „Pestnél hidat veretett a Dunán és Budára érkezése után tizennégy nappal túlsó Magyarországra vonult át. Innen az egész Duna-Tisza közére szétküldte csapatait, hogy mindent pusztítsanak el és égessenek fel... azt a tömeget, amely nem menekült a Tiszán túlra, részint kardélre hányta, részint szolgaságba hurcolta." Ez a csapás kiterjedt az egész Duna-Tisza közét magában foglaló egyházmeg>ére, amerre Szulejmán hazaindult. Ekkor kirabolta a kalocsai és bácsi egyházakat, mindkét káptalant úgy szétdúlta, hogy a kalocsait csak két évszázad után részlegesen, a bácsit a mai napig sem állították helyre.1151 1150 Katona: História eritica XIX. 708. L. Brodarics: História verissima 59. 1151 Tomori Pál minden bizonnyal a magyar történelemről csak felszínes ismeretekkel rendelkezők számára a legismertebb, sőt talán egyedül név szerint ismert kalocsai érsek, személyét és tevékenységét szépirodalmi alkotások is számtalan esetben megidézték A főpap 1475 táján született egy Abaúj megyei, eredetileg várjobbágyi eredetű köznemesi családban, apját Istvánnak hívták, fivérei egyike később abaúji alispánként szerepelt. Jó latin képzettséget szerzett, majd 1492-1497 között az országbíró irodájának jegyzőjeként tűnik fel a forrásokban. Életpályáját azonban az elkövetkező két évtizedben a Bornemissza János (f 1527) kincstartó (1500-1504), budai várnagy (1506-1526), ill. pozsonyi ispán (1514-1526) személyéhez fűződő familiárisi viszony határozta meg: 1501-től az erdélyi sóigazgatásban, s a szászoktól származó adó beszedésében járt el, majd 1505-től fogarasi, 1515-től pedig munkácsi várnagy lett, majd az erdélyi sókamarák ispánságát is elnyerte. Mentora a királyi udvar „erős embereként" mind a Dózsa-parasztfelkelés, mind az 1519. évi országgyűlés idején kitört köznemesi rendbontás idején igénybe vette hadi szolgálatait, 1512-ben pedig a fegyverszünet meghosszabítása végett a szultáni udvarban tárgyalt. Világi pályáján tekintélyes föld- és készpénzvagyont gyűjtött, az istvánffynál lejegyzett és Katona által is idézett tragikusan sikertelen házassági kísérletek után meg kívánta szerezni a johanniták vránai (aurániai) priorságát, de az uralkodó e tisztséget másnak juttatta. Ekkor végrendelet készítése és vagyona letétbe helyezése után az obszerváns ferencesek rendjébe állt: Újlak, Palota, majd Esztergom kolostoraiban élt 1521-1523 között. A Nándorfehérvár eleste után a második magyar végvárvonalra zúduló török nyomás elhárítását kívánó, az elfoglalt erősségek visszavételére törekvő királyi udvar benne látta a megfelelő személyt e feladatok végrehajtására, s végül pápai paranccsal állíttatta a vonakodó szerzetest a kalocsai érsekség élére (1523. február 4.). Főpásztori hivatala mellé megkapta az addig általában a temesi ispánok által betöltött alsó részek főkapitánya (supremus capitaneus regni Hungáriáé 295
