Bánkiné Molnár Erzsébet: A Jászkun Kerület igazgatása 1745–1876. (Jász–Nagykun Szolnok Megyei Múzeumok Közleményei 51. Szolnok, 1995. 2. kiadás: Debrecen, 1996)

és közfelkiáltással választottak. A városokban, később minden helységben, személyenként szavaztak, melyet a jegyzőkönyvbe is bevezettek. A szavazók számát évenként összeadva kitűnik, hogy az még a legtöbb szavazót felmutató években is csupán töredéke a lakosságnak, de még a redemptusoknak is. Ezért hozták létre az úgynevezett „voksoló testeket", amelyekről a testületi szerveknél volt szó. A bíróválasztásokon szavazók számának alakulása: •Fél« qy háza •Halas 1772 1775 1779 17** 17Í9 1799 A választásokon való megjelenésre a kerület is gyakran felszólította a lakoságot, sőt a mulasztókat büntetéssel is fenyegették. 1800-tól a jászkunok közgyűlési határozata szerint a földes gazda, ha személyesen nem tudott megjelenni a szavazáson, maga helyett fiát, vagy más tekintélyes férfi családtagját is elküldhette. Ennek ellenére az 1823-ban hozott közgyűlési határozat, mellyel egységesen a szavazó testületekre akarták átruházni a bíróválasztás jogát, a gyakorlatban nem vált be. Igaz, ezekbe a testületekbe az irredemptusok és a mesterek is bejutottak, ami a redemptusok körében ellenszenvet váltott ki. A bírákkal szembeni követelmények és kötelességeik A főbíró vagy Ordinarius bíró a helységek közigazgatásának első embere volt. Ünnepélyes beiktatása eskütétellel kezdődött. A bírói eskü szövegét 1782ben a három kerületre érvényes egységes formulába foglalták. A főbíró mellett ugyanezt az esküt tette le a másodbíró és a tanácsnok is. „Én [n.n.] Esküszöm az edgy élő Istenre Ki az Atya, a Fiú, és a Sz: Lélek Bold. Asszonyra és minden szentekre, hogy én a mostani fel vett, Feo, (Második 93