Bánkiné Molnár Erzsébet: A Jászkun Kerület igazgatása 1745–1876. (Jász–Nagykun Szolnok Megyei Múzeumok Közleményei 51. Szolnok, 1995. 2. kiadás: Debrecen, 1996)
A „külső bátorság", vagyis a határterületek közbiztonságának megőrzésében a helységek szorosan együttműködtek a kerületek mezei biztosaival és mezei hadnagyaival. A vármegyézések alkalmával a kerületi hadnagy s a mellé a helységekből kirendelt hadnagyok és lakosok fegyveres csapata járta a pusztákat, és ellenőrizte az utazókat és a pásztorokat. Nyáron a helységek mezei hadnagyokat alkalmaztak, élükön a mezei biztossal. Nagyobb üldözések esetén a szomszédos megyékkel is együttműködtek. Azokban a nagyobb helységekben, ahol 2 hadnagy alkalmazását engedélyezte a Hármas Kerület, az egyik hadnagy állandóan a határban tartózkodott, s a mellé rendelt lakosokkal vizsgálta a csárdákat, ellenőrizte az utazókat és a pásztorokat. Az 1790-es évektől egyes helységek pusztagazdákat is alkalmaztak. Félegyházán pusztagazda az 1795/96-os évben szerepel először a város szegődményesei között. Fizetésül évi 40 Ft-ot, két lónak abrakot és a hajtásdij 315 egyharmadát kapta. Ennek fejében a tilosban legeltető átutazókat megbírságolta, vagy marháikat behajtotta, és a határon keresztül hajtott marhák után a fűbért beszedte. 316 A pusztagazdákat a XIX. században pusztabíróknak is nevezték. A pusztai felvigyázásban közreműködő lakosokat a botosokhoz hasonlóan a házak sorrendje szerint rendelték ki, heti váltásban. A pusztázó hadnagyok száma szükség szerint változott. Amikor többen voltak, az, aki a vezetést ellátta, „biztosi" címet kapott. Az 1840-es években a kerületek számára készült beszámolókból az derül ki, hogy a Kiskunságban különösen elszaporotak a rablások. A Félegyháza határából, Ferencszállásról elhajtott ökröket pl. Baranya vármegyében a dunaszekcsői székárendásnál találták meg. 318 Szinte tehetetlenek voltak a rablókkal szemben, ezért a mezei biztosok helyett pusztai csendbiztosokat neveztek ki, akiknek a kötelességeit a közgyűlés igen részletesen meghatározta. A csendbiztosok vigyáztak a birtokhatárok megtartására, felügyeltek az idegenekre, s az engedély nélkül megtelepedett haszonbérlőkre, ez utóbbiak ott tartózkodását bejelentették a tanácsnak, írásbeli feladataik is voltak: feljegyezték az állatokat őrzők nevét, számadónként külön nyilvántartást tartottak az állatokról, azok bélyegeiről, még a juhászok és a bojtárok saját állatairól is. Feljegyezték a gyanús egyének nevét, tartózkodási helyét, foglalatosságát. A pusztai csendbiztosoknak kellett megakadályozni a juhászok közti csereberét, ők felügyeltek a kutakra. Az itatásban és legeltetésben hanyag pásztorokat a tanácsnak jelentették. Szigorúan tilos volt a csendbiztosnak a pásztorokkal borozni, sőt a magánjellegű társalgást is tiltották. A külső határban és pusztákon vigyázók állandóan fegyveresen, lóháton járták a területet. Velük ellentétben а csőszök a megművelt földek őrzését végezték. Rendszerint gyalogosan, de többnyire fegyverrel jártak, s a tolvajoktól, kártevő állatoktól igyekeztek megóvni a földeket. Ügyeltek arra is, hogy a tanács rende315 A település határán keresztül hajtott állatok után szedték, mint legelődíjat, más néven fűbért. 316 BKML. Kf. lt. Prot. Pol. 9. , 80.p./1796. 317 BKML. Kf. lt. Lad. 63. Cs. 12. Sz. 6. /1816. 318 BKML. Kf. lt. Lad. 65. Cs. 12. Sz. 10871844. 319 BKML. Kh. lt. 11.213. No. 3./1845. 111
