Bárth János: Az eleven székely tizes. A csíkszentgyörgyi és a csíkbánkfalvi tizesek működése a XVII-XX. században (Kecskemét, 2007)

tartozó csoport tagjai „a közbirtokosság székházától a Lukács János házáig" húzódó területen laktak. A Haricskák hídjának hídközössege „Bálint Károlytól a Miklósok utcájáig" terjedt. A hídközösségeket alkotó családok szarvasmarhái a hídközösségek hídjain keltek át a Fiságon. A patak balpartján, a faluból kiérve alkottak egységes csordát. A XXI. század elején Jenőfalva tízesnek két csordája volt. Egyik a felső hídközösség, a másik a középső és az alsó hídközösség területéről szerveződött. Háromtizes két hídközösségre tagolódott. A Laczok hídja közösségét hajdan Csiszér Antal hídbíró vezette, aki a híd tövében lakott. A Zata hídja csoportját Kánya István hídbíró irányította. A két hídközösség között a tizesház jelentette a határt. A felső hídtársulat marhái a Laczok hídján, az alsó hídtársulat állatai a Zata hídján keltek át a Fiságon, hogy a túloldalon egységes csordává szerveződjenek. A Jenőfalva tizest alkotó hídközösségek térképen is ábrázolhatók. (27. ábra) Kapuközösségek A települések belsőségének körbekerítése általános szokásnak számított Európában és a Kárpát-medencében a feudalizmus évszázadai idején. Az európai értelemben vett városokat kőfalak, bástyák, vasalt kapuk védték. Az alföldi magyar agrárvárosokat palánkok, árkok, sáncok övezték. A falvakat tövis-, karó-, sövény- és fonott vesszőkerítések vették körül. A falukerítésekre és a falukapukra az Őrségtől Moldváig az egész magyar nyelvterületről maradtak fönn adatok. Az utolsó magyar falukapuk megérték a XX. század közepét. A városok falai, az agrárvárosok árkai a település lakosságát és a lakosok vagyonát védték a rajtaütések, a rossz szándékú betolakodók ellen. Ezzel szemben a falukerítéseknek és a falukapuknak az volt az elsődleges feladatuk, hogy a határbeli vetéseket védjék a faluból kikóborló állatoktól.

189 Csíkszentgyörgy és Csíkbánkfalva belterülete körül húzódó külön falukerítésről, faluárokról nem tud a XXI. századi népi emlékezet. A falvak kerítettsége úgy valósult meg, hogy a faluszéli beltelkek tanórák felőli hátsó végén, a „kertek alján" felállított egyéni kerítések adták ki együttesen a falukerítést, amelyet minden család a maga telke hosszúságában köteles volt rendszeresen javítani, karbantartani. Az egyéni kerítések sorozatából keletkezett falukerítést a falvakba belépő patakok és a falukból kivezető utak szakították meg. Ahol az utak metszették a falukerítés vonalát, ott a „vetéshatárukat" védő falubeliek kapukat állítottak és tartottak fenn. A XXI. század elején a népi emlékezet Szentgyörgy belterületének Mindszent felőli szélén két vetéskapu emlékét őrzi: a Monyasd utcája és a Bor utca végén állóét. Halvány emléke fellelhető még a tilalmasok felé vezető Zata kapunak, Farkas kapunak, az ellenkező oldalon pedig az Aranyásási kapunak. A háromtizesi Monyasd kapun a Monyasd pataka völgyébe lehetett kijárni. Tekse Zakar csűrje mellett állt a kapusas. A másik oldalon Frank Ignác lakott. A kapu megérte az 1962-ben alakult kollektívet. Utána pusztult el. BÁRTH János 1996. 140-149. A falukerítések és a falukapuk gazdag irodalmával. 83