Kothencz Kelemen (szerk.): Családi csokrok. A 9. Duna-Tisza közi nemzetközi néprajzi nemzetiségkutató konferencia (Baja, 2014. július 17-18.) előadásai (Baja, 2015)

Balázs Kovács Sándor: Halotti búcsúztatók Sükösdről

kiöntései miatt gyakran víz alá kerülnek. A legelők és a rétek általában az ártéri alacsonyabb területen vannak, több tavas, vízállásos hellyel szabdalva.8

A magyar irodalomtörténet és a néprajztudomány kutatói intenzíven gyűjtötték és ma is gyűjtik, valamint próbálják feldolgozni, tudományos szempontból értékelni, értelmezni a halottas énekköltészet különböző műfajait. Katona Imre9 részletesen elemzi a halottas énekköltészet tiszta és átmeneti műfajainak jellegzetességeit. A magyar halotti énekköltészet négy fő és számos átmeneti altípusát különbözteti meg. A legrégebbi a hagyományos rögtönzött siratóének, amely alkalmi, de nem szertartásos jellegű, és mindig egyénileg, nők előadásában hangzik el. A másik típus a félnépi és egyházias virrasztóének, ez minden esetben közösségi, szertartásos jellegű, ez már szinte kivétel nélkül a hozzáértő férfiak repertoárjához tartozik. Külön megrendelésre készül, de szerzője, ki egyben előadója is, bőven merít a szóbeli és írásos forrásokból is, közben befogad ponyvái (históriás) és egyéb hatásokat is. A negyedik típus a sirató vagy búcsúztató ballada már nem tartozik szorosan a halotti énekköltészethez, de a többi hasonló témájú balladával szemben határozottan alkalmi jellegű, rendkívüli körülmények között elhunyt férfiakról szól (öngyilkosság, gyilkosság stb.)

A néprajzkutató Kriza Ildikó a Tolna megyei felsőnyéki halotti búcsúztatókat10 11 elemző és kiadó könyvének előszavában jelzi, hogy a néprajztudomány máig (a kötet 1993-ban jelent meg) adós az alkalomszerű gyűjtésekkel, adatfeltárások rendszerezésével, valamint adós a kántortanító temetkezési szokásokban és a halottbúcsúztató énekek alakulásában betöltött szerepével. Ez azóta sem történt meg, jelent meg több gyűjtés köztük a sajátom, az ozorai Hadfy (Heinlein) Béla, Illyés Gyula unokatestvére által írt halotti búcsúztatók a XX. század első feléből."

A halott búcsúztatása a temetési szertartás része.12 A temetésnek minden faluban hagyományosan kialakult rendje és ideje volt. Rendszerint kora délután zajlott le. Általános hit szerint úgy kellett kezdődnie, hogy legkésőbb napszálltáig be legyen húzva a hant. A búcsúzni érkezők a gyászoló ház portáján, udvarán gyülekeztek. A házra, kapura a halottnak szóló első harangozás után szokás volt kifüggeszteni a fekete zászlót - melyet a templomban tartottak -, s onnan kérték el más gyászkellékekkel együtt (lámpa, kereszt stb.). A végtisztességtevők általában nemek szerint elkülönülve helyezkedtek el, úgy hogy az asszonyok álltak a ház és a koporsó közötti oldalon, a férfiak pedig velük szemben. A szegények és gyászolókkal semmilyen kapcsolatban nem lévők, vagy akik tartózkodásukat kim akarták fejezni, a nyitott kapuban, az utcán álltak. A lezárt koporsót a halott legközelebbi hozzátartozói hozták ki az udvarra. Fiatal házasok, lányok, legények koporsóját többnyire a halottal ellentétes neműek viszik, mint majd később a temetési gyászmenetben is. Amikor a koporsót az udvarra kivitték, rendszerint úgy helyezik el, hogy lábbal a porta kapuja felé feküdjön benne a halott. A pap a ministránsokkal a halott mellett, a lába felől állt.

8 GALGÓCZY Károly 1877. 111. 288-289.

9 KATONA Imre 1982. 133-143.

10 KRIZA Ildikó 1993.

11 BALÁZS KOVÁCS Sándor - TAKÁCS Mária 1996.

12 KUNT Ernő 1987.

156