Kothencz Kelemen (szerk.): Családi csokrok. A 9. Duna-Tisza közi nemzetközi néprajzi nemzetiségkutató konferencia (Baja, 2014. július 17-18.) előadásai (Baja, 2015)
Balázs Kovács Sándor: Halotti búcsúztatók Sükösdről
A római katolikusoknál temetési zászlókért a rokonok, szomszédok vagy pedig a társulatosok mentek el a templomba, ahonnan rendszerint a pappal, a kántorral együtt indultak a temetésre. Ugyanekkor hozták el a körmeneti keresztet is. A gyászoló ház udvarán a zászlósok a koporsó két oldalán sorakoztak fel a hozzátartozók között vagy közvetlenül mögöttük. A keresztet tartó mindig a pappal átellenben állt. Az udvarra kitett koporsóra gyakran helyeztek 3-4 viaszgyertyát vagy viaszgyertya tekercset ás egy pohár szenteltvizet, melléje gyakran valamely örökzöld ágat. A temetésre érkezők ilyenkor rendre odaléptek a koporsóhoz, keresztet vetettek és a szenteltvízbe mártott gallyal behintették, megszentelték azt. Ugyanúgy tett az is, akit a búcsúztató szövegében megneveztek. A koporsóhoz legközelebb a hátramaradott családtagok álltak; a halott fejénél a szülök, a házastárs a gyermekek, vagy testvérek, a láb felé a rokonági fok csökkenő sorrendjében, valamint a koporsóval párhuzamos hátrébb lévő sorokban. A közeli hozzátartozók közé mindig oda tartoztak a keresztkomák, keresztszülők, keresztgyerekek is. A halottat búcsúztató és áldó egyházi szertartás után került sor a halott elbúcsúztatására hozzátartozóitól. A búcsúztató záró része az elhunyt áldását és intését közvetítette. A hátramaradottakat felszólította, hogy a jó kapcsolatot, a felebaráti, rokoni szeretetet őrizzék meg minden jó emberrel, s mindenkit erkölcsös, istennek tetsző élet élésére int. Mindennek reményében áldja meg a halott hátramaradt hozzátartozóit, s kéri, hogy emlékét tisztességgel őrizzék meg. A búcsúztatót az érintettek és a hallgatóság igen nagy figyelemmel hallgatta. A rokonság és a faluközösség számára ebből derül ki, hogy a hátramaradottak belső erőviszonyai családtagjuk elvesztése után hogyan rendeződtek át, melyik csoporterősödött meg, s melyik gyengült, melyik gyászoló személy, vagy csoport érvényesítette akaratát a búcsúztató megírásához adott utasításokban. Az érintetteknek nem a megszokott helyen való szerepeltetése vagy a teljes mellőzése sokatmondó hír a faluközösség számára, sőt olykor felér egy hadüzenettel a rokonság tagjai között, de legalábbis évekig, sőt egy életen át tartó sértődés forrása lehet. Szarvas Miklós sükösdi kántortanító halotti búcsúztatóinak - hasonlóan az ország más területén írtakhoz - felépítése hármas tagolást mutat. Az első részben, ez lehet egy vagy több versszak az egyházi énekeskönyvek mintáit veszi elő, de az egyediségre törekvés miatt egy tudatos átmenetnek vagyunk tanúi, amely világos, egyértelmű felépítettséget, tudatosan alkalmazott formát tükröz. A bevezető általában a halottról szól. Leírja, hogy fiatal, vagy idős férfi vagy nő, természetes halált halt vagy baleset áldozata lett. A bevezető első két sora, esetleg az egész első versszak, de előfordul, hogy akár az első öt versszak a különféle egyházi énekeskönyvekből ismert közhelyek kombinációjából áll. időnként egyéniesítve. A vers megfogalmazásához az indító gondolat innen ered. A búcsúztatók teljesebb fő részében a halott egyes szám első személyben búcsúzik hozzátartozóitól, minden rokonától, a falubeliektől. Jellemző a rokonsági fok hierarchiája, kötöttsége. A természetes vérségi rokonok esetében a férfiakat illeti az elsőség, utána következnek a női rokonok. Ez alól kivétel csak abban az esetben van, amikor az idős ember ápolása miatt egy nőt illet meg az emberséges köszöntés. A záró strófa végső búcsúzásra szólít, áldást mond, temetőbe hívja a résztvevőket. Szarvas általában itt búcsúzik el az összes kedves rokontól, szomszédtól, baráttól, ismerősöktől és áldja meg szülőföldjét és annak minden lakóját. 157
