Kothencz Kelemen (szerk.): Családi csokrok. A 9. Duna-Tisza közi nemzetközi néprajzi nemzetiségkutató konferencia (Baja, 2014. július 17-18.) előadásai (Baja, 2015)

Krupa András: A család szerepe a szlovák anyanyelv megőrzésében, a magyarosodás folyamatában a hazai - főként alföldi - szlovákok önvallomásai alapján

Markazon teljesen vége van neki. Hát talán keresni kellene, ha tudnánk. New is értik meg sokszor. Hát a fiaimra sokszor rászólok, mer ő azért hallotta többször, még a mamám élt, mer nagymamámmal beszélgettünk mind tótul. De mán annak is harminc-negyven éve, hog}> meghalt., s a gyerek olyan kicsi vöt, aszongya, én nem értek semmit, egyáltalán most már. (Márkáz)

Előadásunkban idézni szeretnénk azokat a közléseket is, amelyek a családon kívül hatottak az anyanyelv változásaira. Hiszen — noha eddig csupán magának a családnak a szerepét, felelősségét mutattuk be az őszinte vallomások révén - a család a társadalomban él, tőle elválaszthatatlan, közvetlenül hatnak rá annak változásai minden tekintetben.

Mindez hogyan tükröződik a vallomásokban? Zömük arról szól, hogy milyen körülmények közepette kezdtek el magyarul tanulni. Milyen természetes környezetbeli hatások érték őket e vonatkozásban. Tudták, hogy a hivatali Magyarországon nélkülözhetetlen a magyar nyelvtudás:...to povedala: Hľaď, moj sin, mi dva jazike rosprávame. Ak poďeme na dedinskí dom, maďarskí, aľe medzi sebou od pokolenia...toto šecko slovenskí bolo. ...(Nagyanyja) azt mondta: Nézd, fiam, mi két nyelven beszélünk. Amikor elmegyünk a községházára, magyarul, de magunk között nemzedékek óta minden szlovák volt.) (Dunaegyháza)

A vegyes lakosságú helységekben természetes volt a magyar elsajátítása: Veďeu som po maďarskí. Hát l’ebo táto dedina lén taká miešaná po jazikom, že Slováci boľi viacťi, ako Maďari, a od Maďari zrne počuľi kadejaké reči. (Tudtam magyarul. Mert ez a falu nyelvileg kevert, több szlovák volt, mint magyar, s a magyaroktól sok mindent hallottunk.) (Kisnána)

Ha a szomszédok, barátok nem tudtak szlovákul, ők alkalmazkodtak hozzájuk nyelvileg: ... kamaráta som mau sused'iach, rechtorov Legéndiho sin, to čak hevedeu slovenskí. Tak zrne sa ihraľi dovena, aľe ždi zrne sa po maďarskí zhovárali... keď zrne už hor prišli bívať... tu som zas takich kamarátov mau, čo Maďari boľi. Tak aj tak, keď som ja mladí bou, ja som čo viac po maďarskí zhovárau. (...a szomszédban a tanító, Legéndi fia, volt a barátom, ő nem tudott szlovákul. Együtt játszottunk, de mindig magyarul beszéltünk... amikor feljebb jöttünk lakni... itt megint olyan barátaim voltak, akik magyarok voltak. így hát, amikor fiatal voltam, többet beszéltem magyarul.) (Galgaguta)

A különböző foglalkozási ágakkal való együttműködés ugyancsak arra készteti a szlovákokat, hogy nyelvi kapcsolatba kerüljenek a magyarral. A lucfalvaiak sommásmunkán a délkelet-alföldi Mezőhegyesen vettek részt, magyar dolgozókkal is érintkezésbe léptek:

Nočak doma zrne sa slovenskí zhovárali, aj keď zrne boľi na Mezőhegyesi za to zrne sa ľen troška naučili (po maďarskí). Sťiriciaton, desať rokov (som mala). (Ugye otthon szlovákul beszéltünk, amikor azonban Mezőhegyesen voltunk, keveset csak megtanultunk magyarul. Negyvenben. Tíz éves voltam.) (Lucfalva)

A magyar nyelv elsajátítására ösztönözték őket a falubeli mesterek is, akik magyarok voltak, különösen, ha a rokonsági körbe tartoztak. Tak boli remeselníci, na Gute bívaľi, čo Maďari boľi. Tak aj rodinu zrne maľi, s ňima zrne rodina boľi, tak zrne sa tak učiľi. Už todi zrne veďeľi za teľko, že čo ako načim vraveťpo uhorskí. (Úgy volt, hogy Galgagután kisiparosok voltak, akik itt laktak, és magyarok voltak.

84