Kothencz Kelemen (szerk.): Családi csokrok. A 9. Duna-Tisza közi nemzetközi néprajzi nemzetiségkutató konferencia (Baja, 2014. július 17-18.) előadásai (Baja, 2015)
Kothencz Kelemen: Családi élet a XIX. század eleji Dusnokon
A levéltári forrás szerint Dusnokon a vizsgált időszakban a háztáji sertéstartás építménye a hidasól volt. A talpgerendán álló, egy vagy kétosztású, többnyire belső vályúval és felnyitható etetőajtóval ellátott, borona- vagy zsilipéit technikával fából készített építményt gyorsan lehetett szétszedni és összeállítani, ezáltal könnyen szállítható volt. A Varga család udvarán álló hidasólban lévő sertést „senki nem merte meg-ölni még ő [a gazda] haza nem jött farsang három napjaira, akkoron meg-ölte, tűdéit, máját meg-fözette önnön feleségivei, maga övött, a cselédje könyves szemekkel nézte, máskoris olylyást ha főzött a felesége, azon volt hogy cselédjeit széllyel kergethesse ’s tsak maga ehessen mind a hóhér". A gazda távolléte alatt a kamrában tartott „szalonnákul sem mertek metzeni cselédjei ha az Attyá[m\k jó baráttya meg nem meczette volna, de azonnal a házi gazda gussal ismét helyre kötötte az el metzet szallonna darabott, magának kolbászt sütött és övött truczolta cselédjeit, serpenyők ha porossak nem voltak, káromkodott így szólván főztetek, sütöttetek most". Az érzéketlen nagyszülők a beteg unokáik táplálására sem fordítottak különösebb figyelmet. A gyermekek tányérjára még friss és aszalt gyümölcs sem került. A dusnoki tanító leírása szerint megtörtént, hogy a „Vömnek két leánykái 10 hétig feköttek[,\ étellel megnem kínálták betegségükben, én feleségem táplálta őket, Alma\j\ aszalt szilva, úgy másféle gyümölts volt vöm Attyának, a beteg leánykák kívántak gyümöltsött nem adott nékiek, az edgyik leányka halálra vált[,\ kért gyümöltsöt öregAttyátul nem adott nékie, melly szívbéli fájdalmak volt édes szülőinek, az szomszédok nyújtottak nékiek, és én feleségem Almát, etc. Gyiimöltsössében nem szabad fiainak, menyének sem gyermekeinek menni úgy mondván: inkább másnak adok enni mind sem nektek A paprika a XVIII. század végétől fokozatosan lett a magyar népi konyha kedvelt fűszere. A borsot helyettesítő, a borsnál olcsóbb fűszernövény jelentős ízlésbeli változást hozott. A dusnoki iskolamester levelében megemlítette, hogy nászának családjában „ritkán főztek, ha pediglen főz[ tek] mindenkor sóval, paprikával babot”. A dusnoki veteményes kertekben termesztett növények között megtaláljuk a mákot. A mák felhasználására utaló adalék a helyi tanító levelének következő részlete: „mikoron 7c[kin]/[e]/av Bács Vármegyében ment a vöm feleségestül aratni, a vömnek Anny a főzött mákos szaggatottat, [a gazda] meg tudta nagyon káromkodott, a feleségét gyakran azon szaggatottért meg verte". A szaggatott az Új Magyar Tájszótár szerint az árpalisztből gyúrt, elnyújtott, majd kézzel forró vízbe szaggatott főtt tésztát jelenti.20 A mákos szaggatott feltehetőleg ennek a tésztafélének a mákkal ízesített változatát takarja. A fenti bejegyzés a táplálkozási adat mellett a dusnokiak Bácskában eltöltött aratási idénymunkáiról is tudósít. Egy másik szövegrész szintén erre utal: ,,Midőn aratni volt a vöm gyermekeinek kenyeret nem adott hanem az utzán föl, ’s alá jártak gyermekei, hol a feleségem[,] ho! a szomszédok nyútottak nékiek kenyerei, mikor othon volt is a vöm föl rúgta gyermekeit. 20 ÚJ MAGYAR TÁJSZÓTÁR 2010. V. 11. 51
