Kothencz Kelemen (szerk.): Családi csokrok. A 9. Duna-Tisza közi nemzetközi néprajzi nemzetiségkutató konferencia (Baja, 2014. július 17-18.) előadásai (Baja, 2015)
Kothencz Kelemen: Családi élet a XIX. század eleji Dusnokon
részesültek, gyakorlatilag azonos körülmények között éltek, csak tudatilag különböztek egymástól.12 A fiatal férfiak idősebb férfiakkal való verbális kommunikáció közben - az országos gyakorlatnak megfelelően - Dusnokon is a kend udvarias megszólítást alkalmazták a vizsgált időszakban.13 Az apa és fia közti rossz viszony ellenére az idősebbnek kijáró tiszteletadás a kendezés használatánál megfigyelhető. Az édesapát megillető kend megszólítás olvasható ki a dusnoki tanító alábbi sorából: „a vöm illy formán adta Báttyának a házán mondván: oda adom[,] de úgy ha én kendel meg nem békiilhetek[,] mindenkor viszsza veszem keserves verejtékemmel épített házamat". A néprajzi szakirodalom kihangsúlyozza a gazda nagycsaládi szervezetben betöltött egyeduralmát.14 A nagycsalád vagyonáért kizárólag a családfő felelt. A gazda kezelte a családi kasszát, a pénzek elosztása szintén a feladatköréhez tartozott. A család szükségére a különféle élelmiszerek, gazdásági termékek, a családtagok ruházatának beszerzését rendszerint a családfő finanszírozta.15 A paraszti munkaerkölcs fontos tárgyköre a szorgalom mellett a takarékosság.16 A takarékos gazda mindig igyekezett kiadásait a lehetőségekhez képest csökkenteni. A dusnoki tanító többször felemlegette, hogy násza még a legfontosabb lábbelit, valamint ruhaneműt sem biztosította a családtagjainak. ,A vömnek bot skorí, egy szóval mondván semmi féle fölöttö ruhát, úgy vöm feleségének sem gyermekeinek nem ád, edgynéhány pár botskora volt azt is el dugta fia elöl, így szólván, végy magadnak, ah fájdalom, édes Attyának munkálkodni, 's maga magát ruházni,A leányomat lábelivel magamnak köllött tartani.” - olvashatjuk az úriszékhez írt levelében. A dusnoki gazdaember még a fiatalon elhunyt unokái temetési költségét sem fizette a közös kasszából. „Ha a gyermekei is meg haltak a vömnek, minden költségrül magának köllött gondolkodni nékem pedig segítteni- panaszolta az iskolamester. Feltehetően robotmunkaként kellett „só alá”, vagyis sószállításra mennie ifjabb Varga Kis Györgynek, amikor apjától pénzt kért a hosszú út során esetlegesen felmerülő kocsijavítási munkálatokra. A szűkmarkú családfő fia kérését elutasította. A gazda násza a történtekre a következőképpen emlékezett: „Múlt esztendőben só alá rendelték vömnek Attyát, ugyanfölis készült a vöm amint illik az útra, az Attyátul költségre való egynihány garasokat kért ha valahol valamije törik legyen nékie mien meg tsináltatni, mellyre felelt nékem pénzem nintsen /: holott nem szegény .7 hanem a magad költségeden meny, hogy ment volna a vöm holott nem az ő kezében vagyon a pénz, nem ment a vöm othon maradt. ” 12 MORVAY Judit 1977/b. 479. 13 A kend megszólítással az I. világháború idején kezdtek felhagyni a falusi társadalmak lakói, a mezővárosokban azonban már az 1880-as években kiment a divatból. JÁVOR Kata 2000. 684. 14 MORVAY Judit 1956. 17-30.; PENAVIN Olga 1981. 37-42.; JÁVOR Kata 2000. 624-629. 15 MORVAY Judit - SZABÓ László 1979. 270. 16 JÁVOR Kata 2000. 604-605. 49
