Kothencz Kelemen (szerk.): Családi csokrok. A 9. Duna-Tisza közi nemzetközi néprajzi nemzetiségkutató konferencia (Baja, 2014. július 17-18.) előadásai (Baja, 2015)
Bárth János: Bács mezőváros magyarsága a XVIII. században
két összeadták és a végösszegbe beszámították. Következésképp, az összeírások végén feltüntetett párok száma nem a házaspárok tényleges számát tükrözi, hanem a tényleges párok és a hozzájuk adott félpárok együttes mennyiségét mutatja. 1794- ben Bács mezőváros magyarjai között 61 tényleges házaspár élt. Mellettük összeírtak még 5 félpámak tartott özvegyet. így jött ki a párok száma rovat összesítésében a 63 Vi pár, mint párbérfizetési szorzószám. Az összeírok, sok más összeíráshoz hasonlóan, Bács esetében sem részletezték, hogy a fiúk, a lányok, a szolgák, a szolgálólányok rovataiban pontosan mit értettek a majores (nagyobb) és a minores (kisebb) kifejezés alatt. Hol, hány éves komái húzták meg a határt a két korcsoport között? Gondolhatnánk, hogy a gyónóképesség, a 9-10 éves korban bekövetkező elsőáldozás jelenthette a határt. Úgy látszik azonban, hogy valamivel később, talán 12 éves kor táján húzódott a nagyobb és a kisebb megkülönböztetésének életkori alapvonala. A táblázatos összeírás korabeli összesítéséből ugyanis kiderül, hogy a 271 magyar lakos közül 208 főt tartottak gyónóképesnek (confessionis capaces) és 63 főt számítottak gyónóképtelennek (incapaces). Ha összeadjuk a minores alrovatok tartalmát, 103-as számot kapunk, ami jóval nagyobb, mint a gyónóképtelenek 63-as száma. Mindebből következik, hogy a nagyobbak és a kisebbek határvonala jóval a gyónóképesség és a gyónóképtelenség határvonala fölött húzódott, vagyis körülbelül 12 éves kor táján állapítható meg. A bácsi magyarok 1794. évi lélekösszeírása, miként fentebb már utaltam rá, nem olyan összeírás, amelyből családról, családszerkezetről szokás megállapításokat tenni. Ennek ellenére ebből az egyszerű összeírásból is leszűrhető néhány tanulság a családra vonatkozóan. A legtöbb házszám után egy nevet találunk, mégpedig a családfő nevét. 42 házban a megnevezett személy a házbeli házaspár férfitagjával volt azonos. Egy esetben magányos özvegy férfi (10.), egy esetben (12.) pedig gyermekes özvegyaszszony számított családfőnek. A 42 „normál” ház férfi családfőjének neve után ha a Pária rovatban 1-es szám található, feltételezhetjük, hogy a megnevezett személy a feleségével és a további rovatokban jelzett fiúkkal, lányokkal, szolgákkal, szolgálólányokkal kiscsaládi keretben élt. Ha a Pária rovatban 1 1/2 található, egy özvegy is lakott az összeírt házaspárral. 7 házban több név is követi a házszámot a Pária rovatba írt 1-es számmal. Feltételezhető, hogy ezekben a házakban több házaspár is lakott. Közülük 5 házban azonos családnevű férfiakat írtak össze, akik között bizonyára apa-fia, vagy testvéri kapcsolat lehetett. Valószínűleg a hozzájuk tartozó feleségekkel, gyermekekkel együtt a nagycsaládnak nevezett családközösségben, „egy kenyéren” éltek. Ilyen ház volt a 15. (Rohácsok), 23. {Szabók), 39. (Némethek), 40. (Kalvovicsok) és a 43. (Szalayak). Közülük két házban, illetve két telken (23., 43.) idegen nevű zsellér család is tartózkodott, amelyik valószínűleg nem tartozott a nagycsaládhoz. Azok közül a házak közül, ahol több név is szerepel a házszám után, 2 házban (24., 32.) különböző családnevű lakókat írtak össze a lajstrom készítői. Közülük az első személy lehetett a ház tulajdonosa, aki kiscsaládi keretek között élt feleségével és gyermekeivel. A második személy bizonyára családos zsellérként lakott a házban, illetve a telken. 32
