Kothencz Kelemen (szerk.): Családi csokrok. A 9. Duna-Tisza közi nemzetközi néprajzi nemzetiségkutató konferencia (Baja, 2014. július 17-18.) előadásai (Baja, 2015)
Gallusz László: Változó tanyai gazdálkodás. A mezőgazdasági nagyüzemmel dacolva és versengve
A poros dűlőút mellett két betoncsík vezet a Nagy úti tanyavilágba, „hogyha fordul az idő”, akkor is meg lehessen közelíteni a tanyákat. Az egykor annyira jellegzetes nádtetős, földes szobájú, petróleumlámpás tanyákat hiába keressük a Nagy úton, ezek emlékét néhány rom őrzi, takaros, akár faluban-városban is helytálló lakóépületek, gazdasági épületek, a félig zárt udvar jelzik, hogy mégiscsak tanyavilágban járunk. Fejlődésével, gazdálkodásával, a földhöz való ragaszkodásával és tiszteletével tekintélyt parancsolóan áll a Pósa tanya. Három nemzedék él a tanyán: akik megalapozták a gazdaságot - Pósa György és Rózsa, akik napjainkban vezetik: Pósa Zoltán és Annamária, valamint gyermekeik: Anikó, a budapesti Corvinus Egyetem zentai kertészeti szakának hallgatója, a mezőgazdasági szakközépiskolát végzett Éva, és az általános iskola negyedik osztályát végzett Katalin - rájuk hárul a tanya és a tanyai gazdálkodás továbbéltetése, nem volt véletlen az agrárszakemberképzés választása. Két nemzedék munkája alapot teremtett a folytatáshoz. Pedig amikor 1949 decemberében, karácsony közeledtével 25 hold szántóval együtt konfiskálták a tanyát, csak azért, mert Pósa György édesapja megtagadta a szövetkezetbe való betagosodást, meg mert képtelen volt eleget tenni a beszolgáltatás kivetett terhének, dehogyis gondolta volna a Pósa család, hogy életüket örökre a tanyához, tanyavilághoz láncolják. A padlássöprés és bajusztépés időszaka volt ez, ami hosszú időre meghatározta a parasztembernek az egész társadalom iránti bizalmát tette óvatossá, még körültekintőbbé, de ne szépítsük: bizalmatlanná, gyanakvóvá. Tekintettel a kiskorú gyerekekre, nem kellett elhagyniuk a tanyát, de mindössze 2 hold szántót hagytak a gazdaságnak, a három lóból kettőt elhajtottak, a fejősteheneket meg a sertéseket sem hagyták meg. Kisemmizetté vált az addig biztonságot nyújtó tanya, gazdájával együtt. De akárcsak a tarackot - a földhöz ragaszkodó embert is képtelenség megsemmisíteni. Ha felébred benne a dac, a „csakazértis”, márpedig a megalázott tanyai emberben a hamu alatt ott izzik a parázs, sokszoros, újult erővel igyekszik visszaszerezni az elveszettet. Negyed vagy fél holdanként, kitűnő igáslóvá izmosodó csikónként, de visszaszerzi. Csak hagyják lélegzethez jutni. Egészen az 1960-as és 1970-es években megejtett tagosításig csak a mezőgazdasági birtokok és kombinátok műveltek tíz hold, vagy egy tagban tíz holdnál nagyobb földterületet, amire a gépesítés is adott volt, míg a parasztgazdaságok, így a tanyai gazdaságok is fél meg egy, esetleg két holdas parcellákon igyekeztek minél több termést betakarítani, ha nem az államtól függve, akkor az időjárás szeszélyének kiszolgáltatva, ami napjainkban sem változott. A gazdálkodásban a Pósa tanyán, akárcsak más tanyákon és a parasztgazdaságokon, az emberi erő a lóvontatású igával párosult 1971-ig. Lóval szántottak, ekéztek, hordták be a tanyára a gabonát, a búzát, a kukoricát, az állatok számára a szalmát, a kukoricaszárat, a kiskaszával, kézi erővel vágott lucernát. A kis területet, a mindössze néhány holdat művelő gazdák ma is tartanak lovat, a szántáson, esetleg vetésen kívül minden más műveletet lovasigával végeznek. A talaj művelésben a kalászos gabonák után szinte törvényszerűen kötelező volt a tarlóhántás, amit nagy munkaszélességű tarlóhántó ekével végeztek, így őrizve meg a talajnedvességet, egyben a gyomnövények burjánzása ellen is védekezve. A Pósa tanyán mind a kalászos gabona, mind a tavaszi kapásnövények termeléséhez 179
