Kothencz Kelemen (szerk.): Családi csokrok. A 9. Duna-Tisza közi nemzetközi néprajzi nemzetiségkutató konferencia (Baja, 2014. július 17-18.) előadásai (Baja, 2015)
Nagy Janka Teodóra: A család és jogszokásai. Az idősekről gondoskodás szokásrendje a Kétvíz közén
nak szüksége lesz rá. Ezért cserébe a gondoskodási és tartási kötelezettség teljesítését várja el: „valamint egisséges lévin gondomat viselték, úgy szintén nyavalámban esvén az szerint edgyuett lakván mindenekben visellyék, valaminek csak illik, és szuekséges”.18 Egy másik, további kutatásra és elemzésre váró esetben 1816-ban Úszódon Benedek Pálné, aki menyével és unokájával maradt magára férje és fia halála után, a gazdaság működőképességének megőrzése érdekében menyét, Nagy Erzsébetet férjhez adta Poroszka Józsefhez, akit jó magaviseleté esetén fiává fogad és halála esetén unokájával együtt rájuk hagyja vagyonát.'9 2. Az öregekről gondoskodás hagyományos nagycsaládi keretek között megvalósulását tanulmányunkban a délszláv zadruga, azaz házközösség példáján mutatjuk be a XIX. század második felében. A társadalom egyik alapegységét Szerbiában, Horvátországban, a katonai határőrvidéken, Bosznia Hercegovinában és Bulgáriában még a XIX. században is a nagycsalád képezte, amelyet több, általában egymással közeli rokonságban álló felnőtt és családja alkotott. Tagjainak száma akár a 80-100 főt is elérhette,20 az átlagos méret azonban 15-30 fő körül mozgott (2-5 házas fiútestvér és családjai). A közös háztartás nem feltétlenül jelentette azt, hogy a zadruga tagjai egy házban éltek, inkább egy közös udvarban, gazdaságban, gyakran egymástól távolabb eső épületekben, vagy akár tartósan távol éltek (pl. kertészek, téglaégetők, egyéb mesterek vagy kereskedők voltak), illetve a katonai szolgálatot teljesítő házközösség tagok sem vettek részt a mindennapokban. A földrajzi és közlekedési elzártság, a transzhumáló pásztorkodás, mint meghatározó gazdálkodási- és létforma, valamint a központi igazgatás távolsága az önellátó élet-, munka- és gazdasági közösségek kialakulásához már a bizánci birodalom időszakában kedvező feltételeket teremtett, az oszmán uralom pedig továbbéléséhez, amely szórványosan egészen napjainkig megfigyelhető.21 A hierarchikus módon felépülő házközösség élén álló staŕešina a legtekintélyesebb, sokszor a legöregebb férfi volt, személyét nagy tisztelet övezte. A házközösségben több generáció élt együtt munka-, élet- és vagyonközösségben. Ez nemcsak a munkamegosztás egy sajátos, alapvetően a nem, a családi állapot és a kor szerint elkülönülő formáját valósította meg, de a mindennapok szerves részévé tette a nők számára a gyermeknevelés mellett az idős- és beteggondozó tevékenységet is. A tehetetlenné vált, a nők által elgondozott öregek a házközösségben nem maradtak magukra, de kiszolgáltatottságuk mértékéhez igazodóan a közhaszonhoz hozzájáruláson alapuló értékrend alapján helyzetük megváltozott, a ranglétra legalsóbb fokára kerültek.22 A zadruga sui generise az egymást követő generációk számára a kötelezettségek (katonáskodás, hadimunka) teljesítését és a megélhetést biztosító vagyonközösség megőrzése volt osztatlan és oszthatatlan közös tulajdon formájában. Ennek megvalósulását szolgálták jogszokásai is. A fentiek tükrében magától értetődő, hogy 18 BÁRTH János 1997. 353. 19 BÁRTH János 1997. 354-355. 20 Koszovóban 1975-ben például néprajzosok egy 104 főből álló nagycsaládtól gyűjtöttek. SCHUBERT, Gabriella 1996. 21 SCHUBERT, Gabriella 1996. 22 PENAVIN Olga 1981. 11 T I
