Rosta Szabolcs - V. Székely György (szerk.): „Carmen miserabile”. A tatárjárás magyarországi emlékei (Kecskemét, 2014)
Hatházi Gábor–Kovács Loránd Olivér: Árpád-kori falu és kun szállás Perkáta–Nyúli dűlő lelőhelyen – Falu, templom és temetők
Hatházi Gábor - Kovács Loránd Olivér ban benépesült soros temető legkorábbi (egyébként épségben meghagyott) Ny-i sírsorait a cinterem határai lényegében nem érintették, a templom és temetőkörzete a soros temetőnek hozzávetőlegesen all. század utolsó harmadától a 12. század utolsó harmadáig használt K-i felében formálódott ki. A beszentelt told határainak megszabása kapcsán nyilvánvaló bizonytalanságok tapasztalhatók. Számtalan esetben maradtak ugyanis a cinterem határain kívül olyan (esetenként 12. századi!) sírok is, melyeknél sem az eltemetés ideje, sem valamely „devianciára” utaló jellemző sem indokolja a cinterem keresztény közösségéből való kirekesztést, ennek ellenére ez megtörtént. így elkerülhetetlen mérlegelni azt is, hogy a földrajzi lehatárolásban nem valamiféle tudatos „keresztény — nem keresztény” különbségtétel játszott szerepet, hanem az a körülmény, hogy a cinterem kijelöléséhez csupán romlandó anyagú szerény síijelek, bemosódott sírhantok felszíni nyomai adhattak támpontot, annak minden esetlegességével együtt.53 A nyúli-dülői jelenség nyomán — mely Ófoldeák (Csongrád m.)54, vagy a Kaposvár—61. sz. úti temető55 ismeretében talán ma sem tekinthető egyedülállónak - úgy tűnik, hogy e problematika (lelőhelytípusait tekintve is)56 jóval összetettebb, mint ahogy azt eddig véltük. Soros temetőink esetenként igen kései fennmaradásában, s az egyházi kánonjog előírásait olykor áthágó, a „papírformával” kevéssé egyező megoldások alkalmazásában minden valószínűség szerint meghatározó lehetett a „kompromisszum-kényszert” kiváltó, csak évszázadok alatt ledolgozható inffastruk53 Hasonlóan korlátozott tájékozódási lehetőségek érhetők tetten a Nyúli-dűlő cinterem határainak későbbi kisebb-nagyobb változásaiban is — pl. az egyes cin- terem-árok periódusok által pusztított sírok. 54 BÉRES 2005, 297., 1. kép. A szerző szerint a 13. század közepi előzményekkel rendelkező középkori erődtemplomot és cintermet megelőző régészeti periódusok egyike egy nagy kiterjedésű 11/12-13. századi „soros jellegű Árpád-kori temető”. 55 Bár - a pénzei alapján még Szent István (997-1038) korában, feltárója szerint inkább all. század közepén induló - templomos temetőben soros előzményekre utaló jelek is tapasztalhatók, a gyanú - az eddig megj elent publikációk alapján, valamint a lényegében nyom nélkül elpusztult Árpád-kori templomhoz való viszony vizsgálhatatlansá- ga folytán - erős fenntartással kezelendő, melyet feltárója fel sem vetett (BÁRDOS 1978, 188.). 56 PAP 2012, 220-226. túra hiány is, egyházi épület és plébános tekintetében egyaránt.57 Annak megválaszolására, hogy a jövőben esetleg jogossá válhat-e a soros köznépi temetők „pogány” és „keresztény” alkategóriáinak bevezetése, és ezek régészeti ismérvei biztosan kiszűrhetők-e, ismereteink és lehetőségeink mai szintjén még szintén nem vállalkozhatunk.58 Az előzőekben vázoltak természetesen még csak kérdések és problémafelvetések, távolról sem jogosítanak fel biztos, végleges álláspont megfogalmazására: a közel 5000 síros temető-együttes tételes és aggályosán pontos elemzésének kell a későbbiekben megerősítenie vagy elvetnie azokat.59 57 Egyes Árpád-házi uralkodóink - Szent István, I. András, Szent László, Könyves Kálmán - törvénykezései, továbbá a 11-12. század fordulójának az említett világi törvényekkel szoros kapcsolatban álló szabolcsi, tarcali és esztergomi zsinati rendelkezései egyértelműen jelzik a hosszan elhúzódó folyamat állomásait (CJH 1899, 36-37., 46-47., 56-59., 116-117.; KULCSÁR 1995, 227., 10.j.; RITOÓK 2004, 116-117.). Főként azt, hogy a plébánia joggal rendelkező templomos helyek „hálózati sűrűsége” legkorábban a 12. század elejére érhette csak el azt a szintet, hogy a magyar királyság alattvalóit - elvben - egyáltalán teljes körben kötelezni lehessen a templom körüli temetkezésre (RITOÓK 2004, 116-117.). Hozzátehetjük, már hivatkozott régészeti adataink még ennek is csupán elvi jellegét húzzák alá. Nem számítva az egyelőre extrém, egyedi példának minősülő zabolai, petőfalvi, alapi és perkátai eseteket, soros temetőink olykor II. (Vak) Béla koráig felnyúló használata (KULCSÁR 1995,227.; KOVÁCS 1997,293- 309.; LANGÓ 2010, 452-457.) arra látszik utalni, hogy a magyarországi egyházi infrastruktúra a kánonjogi előírások elvárásaihoz közelítő szintet még ekkor sem érte el, legfeljebb a 12. század 30/40-es éveire. Gyanítható azonban, hogy a kívánt „optimumot” egyes régiókban - hitbéli hovatartozástól független gazdasági, politikai, település- hálózati körülmények okán - még a 15. század végéig sem tudta teljesíteni az ország, amint azt Kubinyi András e tekintetben is igen tanulságos adatai jelzik. A Garaiak Valkó megyei uradalmaiban még 1478-ban is csak minden tizedik falu rendelkezett templommal, 1489-ben a Várasd megyei császárvári uradalom egy mezővárosára és 83 „törpe” falujára mindössze 3 cinteremmel rendelkező plébániatemplom jutott, továbbá 1 olyan kőkápolna, mely körül a temetés engedélyezett volt (KUBINYI 2005, 15.). 58 LANGÓ 2010, 452—453. Kivételes jelenségként és lehetőségként említhetjük egyelőre a szombathelyi Szent Márton templomhoz tartozó cinterem és a Kisfaludy utcai soros temető e tekintetben különösen figyelemre méltó Szent István kori egymás mellett működését és összevet- hetőségét (KISS 2005, 151-154). 59 A jelen dolgozat kéziratának lezárását követően, 2014. február 14-én került sor - az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Régészeti Intézetében, ünnepi keretek kö254
