Rosta Szabolcs - V. Székely György (szerk.): „Carmen miserabile”. A tatárjárás magyarországi emlékei (Kecskemét, 2014)
Hatházi Gábor–Kovács Loránd Olivér: Árpád-kori falu és kun szállás Perkáta–Nyúli dűlő lelőhelyen – Falu, templom és temetők
Hatházi Gábor - Kovács Loránd Olivér középtengelyben és a D-i oldalon feltárt cölöplyukak karzat meglétét valószínűsítik. A 2. periódust jelentő Árpád-kori templom megépülésének idejéhez fontos adalék, hogy annak kitermelt alapozási árkából (S-0205) egy bizánci/balkáni jellegű, all. század második felénél korábbra nem keltezhető, rácsmintás öntött kereszt került elő (S- 0205, 11. kép).21 További, csak a részletekbe menő feldolgozást követően megválaszolható kérdés, hogy e kereszt egy, a templom alapfala által elpusztított sírhoz tartozott-e, vagy sem. Tény, hogy az alapozási árok betöltése erre utaló embercsontokat tartalmazott. A templom építési korát e szuperpozíciós gyanú már önmagában is a 11. század második felét követő időszakra valószínűsíti, erre nézve azonban még biztosabb támponttal is rendelkezünk. A keresztet rejtő alapozási árokból ugyanis egy III. István (1162— 1172) pénz is előkerült: időrendi konzekvenciáját tekintve szoros összhangban a soros temető és cinterem korszakváltásának később kifejtésre kerülő kronológiai képével, mely a templom emelését - az éremtől függetlenül - szintén a 12. század utolsó harmadá- ra-negyedére valószínűsíti. Mindennek a patkóíves szentélyzáródású templomokra vonatkozó időrendi ismereteink sem mondanak ellent.22 * A 3. periódusként az Árpád-kori templom jelentős mértékű későközépkori átalakítása és bővítése határozható meg. (6. kép) Ennek leghangsúlyosabb elemeként a templom E-felől egy sarkain és hosszanti oldalfelezőjén támpillérekkel megerősített, kétosztatú helyiséggel bővült, mely sekrestye és oldalkápolna vagy csontkamra együttese lehetett. (S-0373, hossza: 9,3 m, szélessége: 4 m, alapfal szélessége: 1-1,1 m, alapozási mélysége: -0,5 m). Fontos adalék e bővítés korához, hogy annak K-i falát egy Anjou-kori érmével keltezett sírra építették rá (S-767). A falakat szinte maradéktalanul kitermelték. A csupán néhány ponton, legalsó kősorán rögzíthető (az Árpád-korinál lényegesen gyengébb minőségű, sárga habarcsba rakott) szabálytalan törtköves falazatot a Mórágyi-rögből származó, egységes kőanyag alkotta (S-0373, S-0600). így feltételezhető, hogy a környékbeli római romok - mint igénybe vehető „nyersanyagforrások” - valamely okból ekkorra már elapadtak. 21 LANGÓ - TÜRK 2004, 390., 429^*32. 22 A szentélyzáródás-típusra vonatkozó kutatási eredmények legutóbbi összefoglalása: SZABÓ 2006, 35-38. Az Árpád-kori templom e bővítéssel egyidejű átalakítására is számos jel utal. Mindenekelőtt az 1. periódus Árpád-korban még nem bolygatott alapfalainak már megismert, Zsigmond-kori kitermelése, majd vissza- tömöritése és habarcsos lefedése, melyre aztán több 15. századi sírt temettek rá. E beavatkozás megengedi annak feltételezését is, hogy a templom megújítását és a bővítmény megépítését a 15. század első harma- dára-felére helyezzük. A templom (vagy legalábbis a szentély) gótikus beboltozását jelzi több, az épülettől kissé távolabb lelt szórvány bordatag. Ugyanerre utalhatnak a szentélyben (pontosabban alapozási árkának visszatöltött omladékában) megjelenő csekély számú középkori tégla-töredék, valamint a később részletesebben ismertetésre kerülő, festett vakolattöredékek hátoldalán talált lenyomatok is. Az újkori falkiszedések omladékanyagából ítélve a templom és bővítménye ekkor egyenes végződésű, illetve „hódfarkú” cserepekkel fedett, új tetőzetet is kapott. Lehetséges azonban, hogy az egyenes végű darabok inkább a padló burkolására szolgálhattak. Ugyancsak erre az időszakra tehető a templomhajó É-i oldalán, a szentély és a hajó találkozásánál a már említett, kő-tégla falazatú sírhely megépítése is (S-0304, 8. kép), mellyel egyébként a diadalív alapját jelentősen meggyengítették. E sírhely a templom köveinek újkori kibányászása során szinte teljesen megsemmisült: fenekéről legalább 5 elhunythoz tartozó vázmaradványok kerültek elő teljesen összekeveredett állapotban (S-0225), a már ugyancsak megismert 15. századi párizsi kapocs és bronz övmerevítő kíséretében. (8-10. kép) (Mindez vélhetően a templomtér más feldúlt temetkezéseinek bekeveredett maradványait is jelenti.) Amint arról már szó esett, a templom belső tere (az erre utaló anyag szóródásából ítélve csak a szentély és a diadalív) festett volt. Ennek kronológiája, a templom 2. és 3. periódusához való viszonya egyértelműen még nem körvonalazható. Annyi rögzíthető biztosan, hogy e kifestés több periódusú: az anyagban 2-3 alkalommal újrafestett és vakolt töredékek is jelen vannak. Fehér alapon fekete, vörös és sárga, valószínűleg sávos festés képezhette az alapdíszítményt. Néhány apró töredék felvetheti, hogy esetleg figurális ábrázolással is számolhatunk. Még valószínűbb azonban, hogy e darabok valamilyen dekoratív-omamentális díszítésű, esetleg márványt imitáló mezők elemei lehettek. Ez az alapdíszítés legalább egyszer megváltozott, helyét egy inkább fehérben domináló kifestés vette át. 246
